Kétéves szünet, némi hiszti és haragszomrád után ismét a Discovery Channelnek készít sorozatot Bear Grylls, a világ legismertebb tőlélője, az ember aki megissza a saját vizeletét, és ha nagyon kell, egy kecske belső szerveiből is képes házat építeni. Miután én is kipróbáltam, milyen a túlélés a vadonban, ahol csak egy hatfős stábra, a csajomra, egy doboz cigire és a szomszédos csárda (közepes) kávéjára számíthatok, ismét jobban tisztelem Beart, aki pedig a Man vs. Wild (A túlélés törvénye) című műsorában bevallottan nem mindent csinált egyedül. Így is kemény meló, na.
Az új sorozat nem túl meglepő módon a Bear Grylls: Ultimate Survivors címet kapta, és hatszor egy órában kapjuk az életben maradást, amiről Bear azt nyilatkozta a csatornától kapott sajtóközlemény tanúsága szerint, hogy egy lépéssel tovább mentek, azaz már nemcsak a mostoha körülmények nehezítik meg a rettenthetetlen ex-kommandós és operatőre életét. Valós esetek rekonstruálásáról van ugyanis szó, elképesztő történetekről, melyekben valakik, valamikor nem haltak meg, hanem sok-sok szívás után életben maradtak, és kalandjaikat elmesélték a Discoverynek.
A műsorban élet-halál helyzetben rekedt hétköznapi emberek történeteit ismerhetjük meg a velük készített interjúk és archív felvételek segítségével, ehhez jön majd hozzá Bear, a profi túlélő, aki jól rámutat arra, mit, hogyan kellett volna csinálni (már ha) a flott és elegáns menekülés eléréséhez. A hat epizódban az amazóniai légikatasztrófától az Alpok gleccserszakadékain át Észak-Afrika kegyetlen sivatagáig lesz minden, mint a falusi búcsúban, alig várjuk már. A bemutató ráadásul nagy esemény lesz a Discovery történetében, hiszen 217 országban egyszerre lesz a premierje, hoppácsak. Ennek pontos időpontját mellesleg még nem tudjuk.
2013.02.07. 11:36:15
Porcelán az elefántboltban 2013.02.07. 12:13:13
dean23 2013.02.07. 12:18:30
predi 2013.02.07. 12:22:56
Rebelde 2013.02.07. 13:48:57
reccs 2013.02.07. 13:53:57
Gyűrött Papír 2013.02.07. 14:06:25
Az már lesz valami!
Rebelde 2013.02.07. 14:30:56
de legalább elegáns és flott lesz
Tompó 2013.02.07. 14:34:22
én már a fény gyermeke vagyok 2013.02.07. 15:31:16
[HEJ] 2013.02.07. 15:47:14
Ha minden hegyi szakadár falut beleszámolunk, akiket csak 1-2 másik ország ismer el, meg az állandó lakos és konkrét földterület nélküli bizniszországokat (enszben megfigyelő státuszú szuverén máltai lovagrend; tengeri olajfuró-tornyokon kikiáltott mikroállamok... ) akkor se nagyon.
De ha van is, ott tuti nem jön be a discovery.
Ahogy Észak-Koreában se.
sixx · http://comment.blog.hu 2013.02.07. 15:53:20
Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.02.07. 15:59:40
[HEJ] 2013.02.07. 16:29:08
sixx · http://comment.blog.hu 2013.02.07. 16:32:23
robicheck 2013.02.07. 16:35:18
[HEJ] 2013.02.07. 16:48:50
nyazonia (törölt) 2013.02.07. 16:58:22
Ray Mears nem ugrál sziklákról, megeszi a vadállatot, gumót, hangyát de ven direkt a kamerába fintorogva és vicsorogva és nem a pofájára csorgatva a vért. Na jó Mears kicsit pocakos, ezért nem nedvesednek rá a nők, de szerintem ezerszer hitelesebb, profibb.
nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2013.02.07. 16:59:48
Pepinke 2013.02.07. 17:27:49
Az Amcsi motorok indulásával fokozatosan egy szórakoztató, de proli munkáscsatorna lett a Discovery.
rtttha 2013.02.07. 17:57:36
Pepinke 2013.02.07. 17:58:42
rtttha 2013.02.07. 18:30:23
gunsmoke (törölt) 2013.02.07. 18:32:10
borisz 2013.02.07. 19:13:02
hu.m.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_ter%C3%BClet_szerinti_list%C3%A1ja
Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_ (törö 2013.02.07. 19:15:52
nouka 2013.02.07. 21:27:01
Mikor már nem lehet mibe belekötni,akkor jön a kép és a műsár fikázása.
Tipikus magyar hozzáállás.
A műsár feltűnt mindenkinek,de addig már nehéz eljutni fejben,hogy ez talán egy, a különböző médiák számára készített, beállított képek közül.
Ha nem tetszik a műsor,akkor ne nézzétek!
Pukkandúr 2013.02.08. 09:54:25
eßemfaßom meg áll 2013.02.08. 10:51:48
Azért nem feltétlen növeli egy ilyen témájú műsor hitelét, ha a promoképből sugárzik a műteremfeeling és sminkesMóni kezenyoma.-
Patrick Bateman 2013.02.08. 23:43:51
- szellemvadászat borderline-os kövér nőkkel és zsebláparángatással, percenként 20 omájgaddal
- világháború enigmakóddal, gátbombázókkal és vaktérképen nyilazgatással
- lakásfelújítás gipszkartonnal, ragasztószalaggal, némi hulladék MDF-lappal és buzikkal
- gyereknevelés földönfetrengéssel, ájhétjúval és személyi fejlődéstáblázattal
sien 2013.02.08. 23:45:41
sien 2013.02.08. 23:47:38
latin lever (törölt) 2013.02.13. 03:21:27
MAJOMBEFOGÓ (törölt) 2013.02.13. 03:21:52