Egy Anne G nevű színésznő komolyabb összegre pereli a Time Warnert, az HBO-t, a Cinemaxot és a True Crime LLC nevű produkciós céget, azt állítva, a Cinemax egyik sorozatának forgatásán szexjelenetekre kényszerítették, szexuálisan zaklatták, és veszélyes munkakörülmények között dolgoztatták. A színésznő a Femme Fatales című Cinemax-sorozat Jailbreak című epizódjában szerepelt.
A nő azt állítja, amikor szereplőválogatásra jelentkezett, illetve amikor aláírta a szerződését, senki nem említette neki, hogy meztelenül kell majd szerepelnie a sorozatban, és ágyjelenetekről sem volt szó. Az első forgatási napon aztán a kezébe nyomtak egy új forgatókönyvet, amiben már teljesen meztelenül szerepelt, csak a mellbimbóit és a vagináját takarták ki testszínű izékkel. A takarók miatt is perel, azt állítva, hogy nem voltak higiénikusak (értsd, lekapták az egyik színésznőről és odaadták neki), amit kurvára megértünk. Az ugrás után van még képünk.
Amikor jelezte, hogy nem erről volt szó, arról meg pláne nem, hogy egy húszfős stáb előtt kell egy szál csöcsben flangálnia, a producerek megfenyegették, 100 000 dolláros kötbérről beszéltek, és arra kényszerítették, vegyen részt a felvételben. Állítsa szerint a stábtagok megjegyzéseket tettek a testére, és nem érezte magát biztonságban a felvétel alatt. A Femme Fatales egyfajta szoftpornó sorozat, amiben melleket és seggeket bőven mutogatnak, de behatolást vagy nemi szerveket nem. Ja, van valami története is, krimiszerű, de ez senkit nem érdekel.
A_blogger 2012.12.18. 11:52:20
symor 2012.12.18. 17:10:47
emi 2012.12.19. 10:58:46
2. Nem kényszerítette senki, szépen hátat kellett volna fordítania és úgy perelni (esetleg elolvasni a szerződést?)
3. Anne G, ezzel a névvel teljes joggal csodálkozik, hogy nem egy Emmy-esélyes drámai szerepet osztottak rá