X-Faktor, Összeesküvők, Barátok közt, Jóban Rosszban, Való világ, Dallas. Valóságshow-k és sorozatok, amiket a nemcsak az néz, aki szereti őket, hanem az is, aki rángást kap Csobot Adél negédességétől vagy az Alekosz seggén lötyögő alsónadrágtól. Ennek a jelenségnek az USA-ban, a tévézés Mekkájában már külön neve is van, a hate watching, azaz "gyűlölet nézés". Azaz azért kapcsolunk oda az RTL Klubra minden szombaton fél nyolckor, mert gyűlöljük az X-Faktort, mert a hideg ráz tőle minket, mert kibírhatatlannak tartjuk az egész bulváros felhajtást, ami a műsort övezi, de közben remekül szórakozunk mindezen.

A csatornánál pedig rápillantanak a nézettségi adatokra, és a kétmilliós átlag körüli eredményt látva elégedetten bólogatnak, jó lesz ez. Mert ne feledjük, a tévéknek oly mindegy, miért nézzük a műsort, a lényeg, hogy a tévében az ő produktumuk menjen minél több háztartásban, így lehet egyre magasabb díjat kicsikarni a reklámozókból, és lehet keresni egy rakat pénzt. Nincs ezzel semmi baj, a kereskedelmi televíziózás így működik, nem szabadegyetem és nem teljesít kulturális missziót, arra ott vannak a közpénzből fenntartott televíziók, van választási lehetőség - ha nem kell a kereskedelmi "szemét", tessen átkapcsolni egy olyan csatornára, ahol minőségi tartalom látható. A nézettségi adatok azonban azt mutatják, nem megyünk mi sehová.

Nem hát, mert vannak olyan műsorok, amiket imádunk utálni. Mindenkinek van ilyen sorozata vagy reality-je, olyan, amit tán még saját magának sem vall be, hogy csak azért náz, amiért a katasztrófaturisták képesek elutazni egy természeti katasztrófa sújtotta körzetbe, hogy ott rácsodálkozzanak a sárban szügyig gázoló helyiekre, és amiért nem fordulunk el akkor sem, amikor két vonat robog egymással szemben, és mi tudjuk, hogy a vége ütközés lesz. Valamiféle zsigeri izgalmat érzünk, és közben tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy amit látunk az nem jó, sőt, le kéne állítani valahogy, és a helyét beszántani sóval (most már ismét a tévénél vagyunk, még mielőtt), de akkor is nézzük.

A tévé új aranykorában vagyunk, kismillió olyan tartalommal, amit valóban érdemes nézni, Homeland, Totál szívás, Trónok harca, A törvény embere, Kemény motorosok, A férjem védelmében, hogy csak pár olyan sorozatot említsünk, amit nem azért nézünk, mert annyira rossz, hogy már jó, hanem azért, mert tényleg szórakoztató és értékes, már a maga populáris módján. Ilyen volt a Maffiózók, a Drót, a Deadwood és a Róma is, és mostanában már van magyar példa is, a Társas játék vagy a Terápia igenis magas színvonalú, minőségi szórakoztatásnak minősül, bármelyik ország tévéjén megállnák a helyüket.

A hate watching nem mai jelenség, a Dallast is azért kezdték el annyian nézni, mert Jockey karakterét imádták utálni, és rajta keresztül élték ki legtitkosabb vágyaikat, de ez akkoriban még leginkább afféle guilty pleasure volt, ami azokat a műsorokat jelöli, amikről az ember tudja, hogy értéktelenek, és azt is, hogy nem neki szólnak (pl. a Narancsvidék, amit 18 évnél idősebbek elméletileg nem is érthetnek), de mégis nézi, és saját magának is csak nagy nehezen vallja be, hogy rákapott a tiltott gyümölcsre. A hate watching más, ott lendületből gyűlöljük az alanyt, és nem is titkoljuk, hogy nézzük, vagy csak nagyon szofisztikált társaságban. Az a csodálatos ebben, hogy bármit lehet azért názni, mert gyűlöljük, az amerikaiaknál most éppen a kismillió üvöltözős reality mellett a Homelandet emlegetik első számú alanyként, egy olyan terroristás sorozatot, ami logikai következetlenségeivel akasztja ki a nézők millóit.

A magyar kereskedelmi tévéknél nagyon jó szakemberek dolgoznak, és ezt most képes vagyok röhögés nélkül leírni. Azért jók, mert pontosan olyan terméket gyártanak, amit az is megnéz, aki gyűlöli. Tudják, hogyan kell manipulálni az embert, milyen módszerekkel lehet elérni, hogy odaüljünk a tévé elé, és nézzük a katasztrofális énekeseket, a levitézlett popzenészek után ácsingozó műkörömépítőket és Alekoszt, akire még szavaztunk is, mert imádtuk ökölbe szorított kézzel nézni, ahogy hülyét csinál magából a Ben Hurban hallott mondatokból összerakott panelekből.

Ezért nézzük az X-Faktort is, és ezért ülünk majd szombaton egész vasárnap az RTL Klub előtt, felidézve Jimmy fia Krisztián és Kő legkínosabb pillanatait, és ezért fog nézettségi csúcsot hozni az utolsó döntő is. Mert gyűlöljük, de megnézzük.