Ahogy mi is megírtuk, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) névpályázatot írt ki Magyarország első médiaértés-oktató központjának elnevezésére. A pályázatra több ezer pályázó mintegy 3000 névötletet küldött be, ebből választotta ki a szakmai zsűri azt a 25-öt, amire a közönség szavazhatott.
A szavazás lezárult, összesen 22132 szavazat értékelése után kiderült, hogy a szavazók többsége a „Bűvösvölgy” névjavaslatot szeretné a H95 projekt végleges elnevezésének. A médiahatóság célja egy egyedülálló, a gyerekek és a fiatalok médiaértés-készségeit és médiahasználatát fejlesztő intézmény kialakítása. A központban a diákok egy közös alkotófolyamat során, a legmodernebb eszközöket használva, játszva ismerkedhetnek meg a média és a hírközlés kulisszatitkaival, ezáltal saját élményeiken keresztül sajátíthatják el egy új médiakultúra alapjait.
Az NMHH által indított programot hazánk legjelentősebb hírközlési és médiapiaci szereplői támogatják. Az NMHH, az Index, az Invitel, a Magyar Telekom, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Microsoft, az Origo Zrt., az RTL Klub, a Telenor, a TV2, a UPC és a Vodafone célja, hogy felhalmozott tudásuk és tapasztalatuk birtokában közösen tegyenek a fiatalok médiaműveltségének fejlesztéséért. Az összefogáshoz új támogatóként októberben a Nokia is csatlakozott.
Müszélia 2012.11.21. 10:27:17
én már a fény gyermeke vagyok 2012.11.21. 10:39:10
Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_ (törö 2012.11.21. 10:53:24
saks 2012.11.21. 11:56:40
ethan blow 2012.11.21. 11:57:47
Fatal Error! System Halted! 2012.11.21. 13:09:46
A központban a diákok egy közös alkotófolyamat során, a legmodernebb eszközöket használva, játszva ismerkedhetnek meg a média és a hírközlés kulisszatitkaival, megtanulhatják, hogyan kell oda nem illő elemeket kiretusálni, a nem kívánatos híreket egyoldalúan bemutatni, sok-sok pénzt elszórni lényegtelen dolgokra.
De persze, lehet, hogy tök só lesz az egész.
kerikak 2012.11.22. 10:06:24