A sikersorozatok licenszeit el lehet szépen adni, és azokkal milliókat keresni, ezt eddig is tudtuk, nem is soroljuk fel a kismillió remake-t és jól-rosszul sikerült helyi verziót, amit befutott szériáknak készítettek, mert minek. Nálunk ez a móka a Rém rendes család Budapesten című borzalommal indult, amibe a Tv2 közmondásos bicskája tört bele, majd jött a Társas/Játék és a Terápia az HBO-n, megmutatva, hogy lehet ezt a remake-business-t jól is csinálni. Arra, hogy egy magyar széria licenszét sikeresen eladhassuk külföldön, még úgy 200 évet azért várni kell, már ha abból indulunk ki, hogy az eredeti ötletből készült sorozatgyártás hazai csúcsát 2012-ben a Marslakók és a Hacktion képsivelte.
A hollandok eddig leginkább eladtak (Big Brother, vetélkedők és a Red Widow című dráma az ABC-nek), most viszont vettek, mégpedig a Showtime-tól a Nurse Jackie-t, amit jövőre Charlie címen mutatnak majd be. A márciusban érkező első évad tízrészes lesz, a főszereplője pedig az a Halina Reijn, aki mellesleg a Terápia helyi verziójában is játszik majd, ő ezek szerint nagyon belejött ebbe a remake-ezésbe. Ami a történetet illeti, az pontosan ugyanolyan lesz, mint az amerikai változaté, legfeljebb pár helyi jellegzetességgel spékelik majd meg - ezt nem mellesleg mi is megfontolhatnánk, és készülhetne egy Julika nővér című magyar remake. Fent egy kép Edie Falcóról, az eredeti Jackie nővérről (balra) és Rejinről (értelemszerűen jobbra).
RTB 2012.11.20. 16:20:52
G_Norton 2012.11.20. 17:58:36
SzilviBarack 2012.11.20. 19:37:08
Wellisandra 2012.11.20. 20:14:17
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2012.11.21. 19:28:17