A tegnapi Voice végén úgy álltam fel a tévé elől, hogy nem fogok róla írni semmit, mert minek, nagyjából minden pont úgy történt, ahogy eddig, Malek kényszeresen heherészett, Mező Miska üvöltözött, Somló néha bealudt és elfelejtett hozzászólni a látottakhoz, Caramel meg kitette a lelkét az asztalra és szomorú szívecskéket rajzolt a levegőbe. Volt pár jobb és sok közepes hang, és mivel a csapatokban erre, az utolsó válogatóra már nem sok hely maradt, túl sok énekes nem reménykedhetett a továbbjutásban.

Azok között, akik továbbmentek, volt hamiskás és tök átlagos is, nekem úgy tűnt, mintha az áldozati bárányokat válogatták volna a szerkesztők itt is, már megvan az a hat-hat versenyző, akiket tovább akarnak juttatni az élő adásokba, de kell melléjük mentoronként féltucat olyan is, akit majd ki lehet ejteni a párbajok során.

A műsor nagy része arról szólt, hogy Caramel Feri az istennek nem nyomja a nagy piros gombot, nem kell neki például a rossz emlékű Shygys nevű Kozsó-szörnyszülött egykori énekese, - akit nem mellesleg az egyre jobban széjjelcsúszó Rikki Church (Junkies basszer) is elkísért a meghallgatásokra - és senki más sem, mert vár valakire. A megvilágosodásra, a lelkét érintő hangfolyamra, a nirvánára, vagy csak egy szerkesztői utasításra.

Caramel reakciói, vívódása, testbeszéde egyébként rohadtul őszintének tűnt, mint ahogy az a szövege is, hogy neki kell valami, ami megérinti a lelkét, amitől megindul és látomása lesz, és addig míg ez nincs meg, nem fordul meg a székkel, énekelhet a színpadon egy komplett angyali kórus kis hárfás szárnyas jószágokkal a két sarokban. A végén, utolsóként (naná, így kell szerkeszteni egy műsort) feltűnt egy 17 éves kiskölyök, egy amerikai lelkipásztor és magyar anya fia, aki megszólalt, és ettől Caramel megvilágosult, megfordult a székkel, könnyezett, majd azt mondta, hogy ezen az előadáson Isten fénye is átragyogott.

És még ez is őszintének tűnt, mint amikor Vera, a bordélyháztulajdonos azt mondja a Harlemi éjszakákban, hogy van egy csaja, akinek olyan a pinája, ha feldobja a levegőbe, kisüt a nap. A műsorban megvolt tehát a katarzis, a többi zsűritag által folyamatosan megfordulásra győzködött Caramel csapata is teljes lett, jöhetnek a drámai párbajok, amiket egy tényleg hatásos promóval vezetett fel a Tv2, rendesen várom is a jövő heti első kanyart, amiben a mesterek saját versenyzőiket eresztik egymásnak párosával, és nekik kell kiválasztani a duettek után, ki marad és ki megy. Brutális lesz, na.

Igen ám, de van itt egy kis hogyishívják még.

A The Voice brit kiadásának negyedik válogatójának utolsó 25 perce szinte kizárólag csak will.i.am mesterről szólt, mert már csak neki volt hely a csapatában. És will.i.am csak nem fordult meg a jobbnál jobb hangokra sem, mert várt valamire, mondta. Arra, hogy a kis lelkét megérintse valami. Mert nem elég a jó hang, a tökéletes előadás, kell valami plusz, extra, lélekérintés, ikszfaktor, hogy gecik legyünk, amitől beindul a piros gombot nyomó kéz. A lenti videón 1:02:00-nél kezdődik a mutatvány.

Aztán jött egy csávó, Jazz Ellington, aki nem mellesleg tényleg iszonyú jól énekelt, és will.i.am megfordult, mert megérintette a lelkét az énekes, könnyezett egy kicsit, és azt mondta, olyan a hangod, mintha a mennyekből szólna. Nahát. Oké, a briteknél a csávót spontán megénekeltették még egyszer, ezt már nem vette át a Tv2, de a műsorok felépítése, a motívumok kísértetiesen hasonlítanak egymásra.

Az már csak hab a tortán, hogy a brit adás mesterei is pont úgy kukucskáltak a szék mellett/fölött, mint a magyar Voice-ban, pedig a Borsnak ezt a sztorit még tegnap úgy adta el a Tv2, hogy ó jaj, ilyen skandalumot, külön engedély kellett hozzá a jogtulajdonostól, bizony, és rá kellett szólni a négy mesterre, hogy eljnyemár, ilyet nem szabad. Ennyire kötött formátum a The Voice, vagy csak teljesen hülyének nézik a nézőt a Tv2-nél?

A végére mutatunk egy videót két énekesről, akik az amerikai Voice-ban már nincsenek versenyben, tessék jól odafigyelni a szemüveges De'Borah nevű nőre. Simán nyerné a hazai kiadást.