Három sorozatot rendelt be 22 epizódos teljes évadra az NBC, ezzel a network tévék közül elsőként szavazott bizalmat újoncainak. A Revolution esetében ezen annyira nem is lehet csodálkozni, hiszen a posztapokaliptikus környezetbe helyezett családi dráma (itt írtunk a közepesen unalmas évadnyitóról), 11,7 milliós nézettséggel, 4.1-es ratinggel nyitott, ami 2009 óta a legjobb drámanyitány volt az NBC történetében. A második epizódra természetesen csökkent a nézettség (8,4 millió, 3,2), de még a harmadik részre sem lehetett panasz (8,1 millió, 3,1). A The Voice felvezetés nagyon jót tett a sorozatnak, aminek JJ Abrams az egyik producere.
A Go On című sitcomban Matthew Perry alakít egy felesége halálát csoportterápiás kezelésen feldolgozni igyekvő rádióst, egyelőre sikerrel. A sitcomot nemcsak mi szerettük, az NBC olimpiai közvetítése alatt 16 millió néző előtt debütált, 5,6-os ratinggel, amiből a második részre 9,6 millió néző és 3.4-es rating meg is maradt. Azóta ez beállt 5,6 millióra és a rating is csökkent 2,1-ig, de az NBC bízik a sitcomban, mint ahogy a meglehetősen lapos és nem mellesleg gyengén induló The New Normal-ben is (a premier hétmilliós nézettségéhez 2,5-ös rating társult, ezen a héten viszont már csak 4,5 millió nézőt érdekelt, 18-49-ben 1,7-es a ratingje), amit nem nagyon értünk, de mindegy.
DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2012.10.04. 16:07:45
goodjohnwin 2012.10.04. 16:27:02