JJ Abrams idén is beszállt a sorozatbizniszbe a Revolution című posztapokaliptikus scifi, oppardon családi drámasorozattal, amiben vannak verekedések, egy, azaz egy darab színész és sok-sok tökéletesre sminkelt és fodrászolt női szereplő. Nem ez lesz az a sorozat, ami kihúzza a szarból az NBC szekerét. Spoileresek leszünk, óvatosan a klikkolással.

Az elképzelés pedig nagyon jó volt, egyszer csak elmegy az áram az egész világon, azaz megszűnik az elektromosság csak úgy, mi meg élhetünk túl, ahogy tudunk. Persze nem ennyire egyszerű a dolog, hiszen egy JJ Abrams-sorozatról van szó, szóval vannak, akik tudják, mi történt, és egy dizájnos USB-drive-on őrzik az információt, ami nem mellesleg még áramot is fejleszt csak úgy, és régóta halottnak hitt számítógépeken lehet vele csetelni. Igaz, hogy ebből lehetne is valami? Na, egyelőre nem lett.

A történetet ugyanis nem az összeesküvés/kibaszás felgöngyölítésére hegyezik ki, hanem arra, hogy egy vékonyka családi drámát bontsanak ki, ami történetesen egy kataklizma után játszódik. Adva van a főszereplő csaj, meg a tesója, meg az apjuk, meg annak a nője, akik egy kis önellátó közösségben élnek nagyon kényelmesen, DE egy szép napon megjelenik a Monroeista csendőrség lovon, és a fatert vinnék, mert csak. Itt lép a képbe a sorozat egyik főgecije, akit Giancarlo Esposito alakít, (teccik tudni, a Breaking Bad Gus Fringje) kiválóan mellesleg. A fater menne is a csendőrökkel, de a fia hepciáskodik egy sort és lelő egy hatósági személyt, mire vérontás lesz és kiabálás, a fater meghal, de olyan szarul, mintha én játszanám a szerepet, a fiút meg elrabolják.

A csaj elindulna utána, de inkább először a nagybácsit kajtatja fel Chicagóban, ehhez viszi magával a helyi tanítót, aki egykoron a Google egyik fejese volt, és a mostohaanyut, aki hobbiból mérgezett pálinkát tölt a butykosába. Na, kb. ennyi a pilot története, legalábbis a váza, amire sajna nem sikerült értelmesen kinéző húst pakolni. A szereposztás botrányosan gyenge, Esposito mellett talán Billy Burke (Twilight, The Closer) az, akiről nem üvölt az, hogy szerepet játszik, az Éhezők viadala-lightra fazonírozott, tökéletesre szedett szemöldökű és frizurájú főszereplő csajban annyi élet nincs, mint egy kitömött cerkófmajomban, és a meglehetősen korán elhulló anyut játszó Elizabeth Mitchell sem váltja meg a világot abban a három percben, ami egyelőre jut neki.

A történet sablonossága és a súlytalan veszélyhelyzetek állandó jelleggel kizökkentik a nézőt a hangulatból, a Revolution egyszerűen nem tudja lenyűgözni a nézőt, és ha nem lett volna benne a nagyon is kiszámítható (és nem kicsit Jericho-nyúlás) cliffhanger, a második epizódra vissza sem jönnék, pedig Espositót még a Hacktionben is elviselném. A többi karaktert papírmaséból hajtogatták ügyes óvodások, a Lázadó Tini vagy az Okos, de Gyáva Haver meg egyenesen az Óz a nagy varázslóból érkezett, csak éppen azt nem tudom, ki a pöcsöm lesz az oroszlán. Értékelés: 1,5/5