Ha valakit érdekelnek a valóságshow-szereplők, a Blikk a barátja. Nincs is tán olyan nap, hogy ne lenne egy teljesen komolynak szánt gagyicikk vagy gátlástalan önpromó benne valamelyik percemberkéről. Ma mákunk van, mert egyenesen kettő is szerepel egy írásban, sőt, ha Hajdú Pétert is besoroljuk a megélhetési celebek közé, akkor hármat, ennél többet élő ember nemigen kívánhat ugye.
Ma VV Cristofel és VV Alekosz viszi a prímet, ugyanis Hajdu Frizbi című műsorában egymásnak estek, legalábbis kicsit, és persze nem ököllel, mert mindennek van határa, hanem tortával, amit a kubai macsó vágott a görög amorózó arcába (de csak kicsit), mert a töke tele van vele, és ezt teljes joggal így reagálta le. Cristofel a döbbenettől szóhoz sem jutó és így kővé dermedten bámuló Hajdú Péter füle hallatára ezzel kísérte a teljesen spontán performaszt:
Mit képzelsz te magadról mi, mit hiszel, hogy ki vagy te? Egy csajozó? Fogadjunk, hogy soha életedben nem is volt még igazi nőd! Nem hiszem el, hogy egy olyan fehér fecskés valakire, mint te, egyetlen nő is kíváncsi! Na, mondj egy számot, hogy mégis hány nővel voltál már. Görögnek vallod magad, hangoztatod, hogy onnan származol, de egyetlen szót sem tudsz görögül. Szerintem még azt sem tudod, hogy mi Görögország fővárosa.
Ami különösen viccessé teszi a dolgot, hogy ugye a két agyatlan halmaza nemcsak a VV miatt alkot metszetet, hanem azét is, mert az RTL Klub mindkettőjüket milliókra pereli éppen szerződésszegés miatt, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy VV Veronika paplanszájába mindketten belehelyeztek ezt-azt, szóval kvázi lyuksógorok is.
Reka1980 2012.09.13. 11:19:54
kozi001 2012.09.13. 11:27:53
the_daver 2012.09.13. 11:34:05
Virt02 2012.09.13. 11:34:13
johevi 2012.09.13. 11:34:26
oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.13. 11:35:21
es tobb hozzafuznivalo nincs is...
wilson77 2012.09.13. 11:35:27
-wilson
olimpiam 2012.09.13. 11:38:54
Csabi. 2012.09.13. 11:44:26
Sikamlós Jim DiGriz 2012.09.13. 11:53:26
azzal, hogy mocsokról szóló cikkhez kommentálok, mocsokká-e válok magam is?
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.13. 11:59:44
afazekas 2012.09.13. 12:01:46
magichorze 2012.09.13. 12:03:51
juliusbond 2012.09.13. 12:16:41
Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2012.09.13. 12:24:36
Valahogy mégis szórakoztató a hülye harsánysága (kivéve a nője verését) Aranypart 2-be vele !
És hát jó a kérdés is amit a görög csődnek szegezett.
zsoltix 2012.09.13. 12:41:16
waterphone 2012.09.13. 12:45:15
afazekas 2012.09.13. 12:47:10
Kabarészínész 2012.09.13. 13:11:30
monyon le 2012.09.13. 13:14:20
subba.blog.hu/2012/09/12/faszkorbacs_hajdu_peter_es_az_ndk
GL-581 g 2012.09.13. 13:17:15
Darth_Vader 2012.09.13. 13:21:57
digitime 2012.09.13. 13:36:12
2012.09.13. 13:42:46
Kedves FIDESZ: NÉPEGÉSZSÉGÜGYI TERMÉKADÓ? Hát nem a Lay's meg a Red Bull itt a probléma! Ezeket a termékeket kéne szarrá adóztatni, hogy évente csatornánként csak egy ilyen díszfaszt termelhessenek ki...
ketroot 2012.09.13. 13:54:15
mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2012.09.13. 14:13:40
Bérgyilkos Bohóc 2012.09.13. 16:05:35
Skodakék Fábia 2012.09.13. 16:19:37
Valami lehet benne... (törölt) 2012.09.13. 16:55:03
vénszivar 2012.09.13. 16:55:36
Emanuelle 2012.09.13. 21:39:37
afazekas 2012.09.14. 09:44:48
Pákó itt még javítana a színvonalon!
K.Tomoceusz 2012.09.14. 11:16:43
djlacee · http://www.ikvahir.eu/ 2012.09.14. 15:59:23
Filozófátor 2012.09.16. 13:28:38