Nem sok olyan sorozat van, amiben évadonként legalább 14 új szöveges szerepet osztanak ki, márpedig a Trónok harcában (egyelőre) ennyi új arccal találkozhatunk majd, amikor végre folytatódik a kváziközépkor története. A második évadra, ha jól emlékszem 40 új arcot hoztak be, szóval lesznek még meglepetések bőven. A Comic Con-os infók spoileresek lehetnek, óvatosan az olvasással. Először jön egy videó az új szereplőkről, aztán pár dolog, amit San Diegóban mondtak el a színészek és a készítők.
- 6500 felajzott rajongó előtt kezdődött a panel, amin George R.R. Martin képviselte a stábot, hiszen David Benioff és D. B. Weiss, a sorozat két készítője éppen Észak-Írországban forgatja a harmadik évadot. A Hollywood Reporter szerint Martin előadása kicsit furcsa, de alapvetően vicces volt - az ősz író állandóan a csöcsökről és azok szükségességéről beszélt.
- Alfie Allen (Theon) elég sokat pucérkodott, amihez ki kellett gyúrnia magát, de nem bánta, sőt, mert már eleve szeretett volna kicsit kicombosodni. Richard Madden (Robb) nem nagyon élvezte a szexjeleneteket, ő kardozni szeretne, de erre túl sok lehetősége eddig nem volt.
- Martin kifejezetten sajnálta, hogy az általa megálmodott qarthi divat (csöcs kint a köpenyből permanensen) nem valósult meg a képernyőn.
- A szereplők közül Richard Madden, Michelle Fairley (Catelyn Stark), Alfie Allen, Rose Leslie (Ygritte) és Emilia Clarke (Daenerys) vett részt a geekfeszten.
- A harmadik évad március 31-én kezdődik.
- A CGI-farkasok a harmadik évadban fontosabb szerepet kapnak. Madden szerint fura volt úgy játszani, hogy a mellette álló farkast egy seprőnyélre erősített ezüst labda helyettesítette, míg a sárkányokat legalább megcsinálták gumiból.
- A panel legjobb momentumairól itt van egy videó.
Mutatunk pár képet az első évad legpuccosabb DVD-kiadásáról, amihez még sárkánytojást is kapunk:
Madstark 2012.07.16. 12:17:19
Az igen! :D
Lezuzius 2012.07.16. 12:17:59
winteriscoming.net/2012/07/game-of-thrones-panel-video/
Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2012.07.16. 13:29:52
Nem mondta hogy miért nem? Mert hogy nem prűdségből, az ugye biztos...
" Martin előadása kicsit furcsa, de alapvetően vicces volt - az ősz író állandóan a csöcsökről és azok szükségességéről beszélt. "
Llew 2012.07.16. 14:16:32
Annak egyébként mi értelme, hogy egy csomagban van BR meg DVD is? Ha valaki már BR-t vesz, annak minek a DVD? Fordítva még hagyján, de a két verzió együtt akkor is pénz kidobás.
@Sigismundus: vagy a csaj nem vállalta be, vagy az HBO nem akarta egy, a sztori szerint kamaszlány melleit folyamatosan képernyőn tartani. Nem véletlen volt Drogo és Dany nászéjszakája sem eltérő a könyvtől.
- duplagondol 2012.07.16. 15:21:30
Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2012.07.16. 18:07:14
Felagund 2012.07.16. 19:24:37