Egy rendes tévéfüggőnek nem feltétlenül az a legnagyobb élmény, ha Eva Longoria elmeséli neki, milyen nagyszerűen kijött a Született feleségek többi szereplőjével vagy az, amikor Michelle Borth arról beszél, milyen magasak a lakbérek Hawaii-n, hanem az, amikor a sorozatok készítőivel találkozhat. Monte-Carlóba idén három olyan producer is eljött, akire érdemes odafigyelni. Howard Gordon a 24 mellett tévétörténelmet írt, most éppen a Homeland című Showtime-thrillert készíti, Dick Wolf a televíziózás nagy öregje, amit ő nem tud a szakmáról, azt nemi is érdemes, Josh Schwartz pedig a tinisorozatok atyaúristene, a legfiatalabb producer, akinek valaha sorozatberendelést adtak network tévében.

A tévében a producer nem feltétlenül azt az állást takarja, amire mi gondolunk, azaz a sorozatok Róbert bácsiját, aki jóságos mosollyal az arcán talicskázza a pénzt a forgatásra. A legközelebb akkor járunk a valósághoz, ha abból indulunk ki, hogy a tévés producerek azok, akik a produkciót tető alá hozzák, azaz részt vesznek minden munkafázisban, a szereposztástól a stábtagok kiválasztásán át a forgatókönyvek elkészítéséig. A különböző titulusok (kreatív producer, executive producer, konzultáns producer, showrunner, stb.) tulajdonképpen annak mértékét jelölik, az illető milyen mélységig vesz részt a feladatokban. A sorozat készítője tulajdonképpen csak azt az embert jelöli, aki az ötlettel előállt, a kreatív agyat, aki nem feltétlenül dolgozik az adott sorozaton. Az executive producerek nagy többsége író is, a kreatív producerek a napi munkában vesznek részt, kimennek a külső helyszínekre és beleszólnak a díszletek elkészítésébe, ötleteket adnak az íróknak és segítik a showrunner, azaz a sorozat egészét irányító producer munkáját. Ezek a szakemberek mindent tudnak a sorozatokról, a televíziózásról, ezt a szakmát úgy ismerik, mint esztergályos a CNC-munkagépet, és órákig el lehet velük beszélgetni a szakmáról.        

Dick Wolf kissé morózusan válaszolgatott a kérdésekre, pedig örülhetne, hiszen itt ő az igazi sztár, cége a főszponzor, ő a zsűri tiszteletbeli elnöke, tán még díszpolgári címet is kapott. Wolf az Esküdt ellenségek-franchise mellett dolgozik 1990 óta, egy időben négy sorozata is látható volt a tévében egyszerre, mostanra ebből csak a Special Victims Unit alcímű spinoff maradt (Meggyalázott áldozatok címmel vetítik nálunk) és egy újonc, a Vészhelyzet és a Harmadik műszak szerelemgyerekének tekinthető Chicago Fire, ami egy tűzoltókról és mentősökről szóló dráma, és ősszel érkezik az NBC-re. A sorozatkészítést kicsit olyannak tartja, mint a gazdálkodást. “Mi vagyunk a médiaipar földművesei. Elvetjük a magot ősszel, tavaszra kikel, aztán meg vagy aratunk, vagy nem.”

Amikor arról kérdeztem, egyetért-e azzal az általánosan elfogadott tézissel, hogy a minőségi sorozatokért a kábelcsatornákra kell menni, csak ingatta a fejét. “Egyszerűen nem értem, hogyan működik az a rendszer. Ott van a Mad Men (Reklámőrültek), a legnézettebb epizódjuk 1,6 millió nézőt hozott, ezzel egy network tévén a szombat délelőtti sávban is elkaszálják a sorozatot. Honnan jön a pénz? Mikor jönnek vissza a költségek? Miért éri meg bárkinek is, hogy epizódonként 3-5 milliót befektessen, amikor az lehet, soha nem jön vissza?” Wolf szerint a tévézés egy nagyon egyszerű üzlet, ha van nézettség, van reklámpénz is és akkor a pénzemberek is jól járnak. “A DVD-eladások, az ismétlések és a nemzetközi piac ebben az esetben nem nyomnak túl sokat a latban, az ilyen bevételekből senki nem épít házat Malibuban.”

A krimisorozatok sikeréért az emberekre mutogatott, amíg az emberek bűnöznek, mondta, addig lesznek rendőrös sorozatok, márpedig nem úgy tűnik, mintha mostanában ezen bárki is változtatni akarna. “Az igaz, hogy a kábelsorozatok sokkal szerializáltabbak, ezzel a 2000-es évek közepén a network tévé is megpróbálkozott, aztán mi lett belőle? Három nagy siker, a 24, a Lost és a Született feleségek, a többi ment a levesbe. Nálunk az a lényeg, hogy a 42. percben a cselekményt lezárjuk, és jöhet a következő ügy, ez kell a nézőnek, ezzel érzi úgy, hogy nem dobta ki az az egy órát, amit az epizódra szánt.” A Chicago Fire esetében Wolf a karakterekre koncentrál majd, lesznek áthúzódó szálak, egyfajta hibridnek szánja a tűzoltós sorozatot.

“Amikor elkezdtem foglalkozni az ötlettel, megkérdeztem három írót az Esküdt ellenségek stábjából, hogy fel tudnak-e idézni mondjuk négy epizódot a Vészhelyzet 15 évadából. Egyikük sem tudott, csak a karakterekre emlékeztek, Ross dokira, meg arra a csajra, akit Julianna Margulies alakított. Innen jött az ötlet, hogy ebben a sorozatban foglalkozzunk egy kicsit jobban a szereplőkkel, akikről majd szépen lassan derülnek ki dolgok. Meglátjuk, hogy sül el, de a szereplőgárda egészen fantasztikus, és szerintem sok éven át adásban maradhatunk.”

Howard Gordon a 24 mellett vált ismertté, Jack Bauer alakjában megteremtett egy modern szuperhőst, aki mindent és mindenkit feláldozott a hazája érdekében. “Nem sok híja volt annak, hogy a Fox visszadobja a sorozatot, mert azt az ukázt kaptuk, hogy minden epizód álljon meg önmagában is, jól lehessen ismételni, és a cselekmény megértéséhez ne kelljen minden részt követni. Persze nem így tettünk, a 24 lényege az volt, hogy a történés folyamatos, úgy, ahogy ők szerették volna, nem lehetett volna megcsinálni. Mázlink volt, hogy nem kekeckedtek velünk sokat.”

A network, azaz országos tévéken mostanában hat reklámszünet szakítja félbe az epizódokat, ami Wolf és Gordon szerint is megnehezíti az írók dolgát, hiszen a sztorit úgy kell igazítani, hogy a minicliffhangerek vagy drámai csúcspontok a reklámszünet előtt történjenek. “Így rohadt nehéz dolgozni” - mondta Wolf. “És sajnos elég sablonos is lesz az írók munkája, kicsit olyan, mintha egy gyárban dolgoznának.” Gordonnak viszont nagy segítséget jelentettek a reklámszünetek a 24 munkálatai alatt. “Nekünk jól jöttek ezek a percek, mert az óra ugye nem állt le, és ilyenkor csaltunk egy kicsit az idővel, és juttattuk el Jacket és a többieket oda, ahol majd az események zajlanak.”

A kábelsorozatoknál más a helyzet. Az izraeli alapanyagból dolgozó Homeland esetében Gordon nagyon örült neki, hogy a Showtime-on nem kellett minden hetedik percre csúcsra járatni a cselekményt: “Hatalmas könnyebbséget jelent, hogy nincs megkötve a kezünk. 50 perces epizódokban gondolkodunk, és tulajdonképpen azt csinálunk, amit akarunk. Ha dugás van, akkor azt mutatjuk, senki nem szól ránk, hogy ebből vegyünk vissza.” A 24-nek viszont nem tett volna jót a kábel, mondta Gordon, mert attól hogy epizódonként hat káromkodást beletesznek és egy fokkal véresebb a történet, még nem lett volna jobb, sőt. “A szünetek hiánya miatt alaposan meg lettünk volna lőve. Ha egy évadban gondolkodunk, a nettó 42 perces játékidő helyett 24 hatvanperces részt kellett volna írni, ez hát órányi plusz történést jelentett volna. Nem, jó volt ez így, ahogy volt. A 24 az a sorozat, amivel maximálisan elégedett vagyok, és ami megállja a helyét bárhol.”

A network tévékre 26 éves kora óta folyamatosan dolgozó Josh Schwartz pontosan tudja, milyen az, amikor nem mutathatja meg azt, amit igazén szeretne. A CW nevű országos tévében jelenleg két sorozata is fut, ezek közül a Gossip Girl az, amiben meredekebb jelenetek vannak, mármint network tévés szempontból. “Szififuszi küzdelem ez, mert hiába vannak jó ötleteink, le kell őket tompítani, el kell venni az élüket, mert a network nem engedheti meg magának, hogy kivillanó mell miatt megbüntessék. Így is folyamatosan cseszeget minket a PTC, a szülők tévétanácsa.”

Szeptembertől Schwartz a Szex és New York előzményeit mutatja meg a nézőknek a Carrie Diaries című sorozatban, amiben az HBO úttörő sorozatának főszereplője még fiatal, és csak ismerkedik a szexualitással. “Rettentő nehéz dolgunk van, mert a Szex és New Yorkot kell szex nélkül megmutatnunk, ez meg afféle fából vaskarika. Carrie az új sorozatban 18 éves, és szűz, ami az első évad egyik központi témája lesz, de csak nagyon szőrmentén. Abban bízunk, hogy a mostani tévés generáció már a Szex és New York light változatán nőtt fel, amiből kivágták a káromkodás és a dugást, így hátha nem berzenkednek majd nagyon amiatt, hogy mi sem mutatunk kikötözős gruppenszexet.”

Abban mindhárman egyetértettek, hogy a tévés piac átalakulásával az íróknak és producereknek és sokkal nehezebb dolguk van. Wolf szerint a jó sztori az akkor is jó, ha kábelen megy, de akkor is, ha a YouTube-ra készül, bár ő maga oda soha forgatna sorozatot. “Ez csak egy fellángolás. Azok a cégek, amelyek még csak most vágnak bele a sorozatbizniszbe, előbb-utóbb belátják, hogy minőségi terméket csak nagyon sok pénzből lehet előállítani, és a megtérüléshez kellenek a reklámozók, akiket viszont hidegen hagy az Amazon vagy a Hulu.” Gordon sem tartja életképesnek azt a modellt, amit például a Netflix alkalmaz. “Forgatnak egy sorozatot 100 millió dollárból, tehát az a cél, hogy legalább ennyit keressenek vele. Hiába emlegetik a 23 millió előfizetőt, ez a szám irreleváns, mert ők már meglévő ügyfelek - a most elköltött pénzt a többiekből kellene valahogy kitermelni, de hogy? Az előfizetés egy évre úgy 120 dollár, ki lehet számolni, miről beszélek. És az ugye világos, hogy reklámok nincsenek, szóval bevétel csak az előfizetésekből jön.”

A siker általános receptjével egyikük sem szolgált, Schwartz példaként egyik új sorozatát, a tavasszal érkező Cult címűt emlegette. “Nyolc éve írták a forgatókönyvét, akkor nem kellett senkinek, sőt, azóta minden évben megfuttattuk mindenütt, és elhajtottak vele - még a kábelcsatornák is. Erre tessék, januárban szólt a CW, hogy ha még megvan, át kéne kicsit dolgozni, és nézzük meg. Soha, senki meg nem mondja, mi a siker titka.”

A Howard Gordonnal és Josh Schwartzzal készül hosszabb interjúkat hamarosan elolvashatják a comment:com-on.