Míg a Comment blog Cannes-ba küldött tudósítója medencés bulikban ivott, a Kreatív munkatársa BillClintont szpottingolt és konferenciatermekben izzadva tumblizott mindenféle reklámszakember és sajtómunkás színpadi beszélgetéséről.

A szaxizó és oboáztató exelnök a Grupo ABC meghívására utazott a francia Riviérára, ám a Kreatív szerint a beszéde eléggé szétcsúszott. "Volt például szó a tudomány csodáiról, asztrofizikáról és molekuláris biológiáról, és időnként politikáról is, a kelleténél egy kicsit jobban leöntve világmentő szentimentalizmussal". Clinton három dolgot tartott fontosnak: brutális sávszélességű nettel és kormányzati hátszéllel kell támogatni az amerikai vállalkozásokat, a bevándorlás jó dolog, mert színesebbé teszi a világot és ez a gazdasági fejlődés motorja is és vigyázzunk a környezetre.

Sajnos Forest Whitaker betegség miatt nem ment el Cannes-ba, de Clinton mellé ott volt hírességnek Debbie Harry, a 70-es években népszerű a Blondie énekesnője. A Kreatív benyomása ez volt róla: "Az öregedő rock’n’roll-sztárokban általában van valami nagyon rémisztő, alighanem ez egy visszamenőleges bizonyíték, aki nem válik furcsává idősebb korára, az nem is igazi rocksztár, és ez a furcsaság egyáltalán nem hiányzik Debbie Harryból sem. Valószínűleg a botox teszi, vagy a gyógyszerszagú spleen, ahogy beszélt. Viszont, legyen bármilyen közhelyes is, a mozdulat, ahogy megigazította haját, amikor énekelni kezdett, a fogás, ahogy kezébe vette a mikorfont, meg persze a hang, az még így zenekar nélkül, egy kongresszusi teremben is olyan volt, amivel egy ufónak el lehetne magyarázni, hogy miért jó a popzene."