Igazi bulvárbréking hírrel jelentkezett a mai Bors: VV Veronika otthonában látogatta meg Cristofelt, és arra kérte az őt korábban megagyaló kubai csődört, hogy költözzön vissza hozzá. Íme a folytatás:
Feltehetően a súlyos testi sértés gyanúja nem áll majd meg a rendőrségen, így csak könnyű testi sértés miatt kell felelnie tettéért Cristofelnek. Feltéve, ha kell, ugyanis különös dolog történt.
– Alig egy hete, kedden vagy szerdán jött el hozzám Veronika. Órákat volt itt nálunk, a szüleimmel is találkozott. Úgy tudta, van barátnőm, pedig nincs, de nem világosítottam fel. Sírva kért, hogy szakítsak a lánnyal, és költözzek vissza hozzá. Hosszasan beszélgettünk, és oda is bújt hozzám – mesélte a Borsnak Cristofel, aki elmondta, hogy a látogatás után ő is felment a fekete hajú lányhoz.
– Ő mindenáron vacsorázni szeretett volna velem, meg moziba menni, de én elutasítottam. Kerültem volna a nyilvánosságot, és nem is értettem, hogy Veronika miért vágyna erre – tette hozzá Cristofel, aki egyelőre azonban képtelen igent mondani a lánynak, hiszen még mindig ott motoszkál benne, hogy az elmúlt hónapokban alaposan meghurcolták egykori kedvese miatt.
A teljes sztori itt olvasható.
-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2012.06.06. 11:44:43
Megdobbent 2012.06.06. 21:15:39