Vágót tavaly júliusban perelte be a TV2 azért, mert a Demokratikus Charta pécsi rendezvényén azt mondta, hogy kirúgása után egy jobboldali sajtótermék hirtelen a TV2 hirdetőjévé vált (egymilliárdos bevételt emlegetnek), és hogy a csatorna a Hír Tv-től importált vezető pozícióba egy újságírót (szerk. megj.: Pindroch Ferencre gondolhatott, aki hírpolitikai tanácsadó lett a csatornánál).
A TV2 álláspontja szerint Vágó ezzel megsértette a csatorna jóhírnevét, és 3 millió forintot követelt kártérítésként. "Mint egyetlen médiumnak, a TV2-nek sem tesz jót, ha a közvéleményben felmerül, a politika játékszere lehet" – mondta a bíróságon Koltay Tamás, a TV2 szóvivője. A Vágó Istvánt védő Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje, dr. Desics Péter szerint viszont több kutatás is alátámasztja, hogy a TV2 műsorai politikailag elfogultak a kormányoldal felé.
A Blikk szerint a hárommilliós követelésből végül leadott a TV2, és a végén már csak félmillió forintot kért és azt is felajánlotta volna a TASZ-nak. A Fővárosi Törvényszék első fokú ítéletében azonban úgy döntött, hogy a TV2-nek nem jár semmi, mivel egyetlen panaszát sem találta megalapozottnak. A bíróság az álláspontot osztotta, hogy a műsorvezető következtetései a véleménynyilvánítás körébe tartoznak, és mivel nem is sértőek, nem alkalmasak arra, hogy személyiségi jogokat sértsenek.
„Már az elején is úgy gondoltam, hogy az is az igazamat bizonyítja, hogy a TASZ díjmentesen elvállalta az ügyemet” - mondta a bulvárlapnak Vágó. „Bár a per nem erről szólt, de nem vált világossá a peres eljárás alatt sem, hogy a TV2 tulajdonképpen miért bontott szerződést Vágó Istvánnal, így nem csoda, hogy ilyen helyzetben az alperes különféle tényekből, információkból levonható olyan véleményére utalt, amelyben magyarázatot talált magának a vele történtekre. Lehet, hogy e véleményében foglaltak nem állnák ki az igazság próbáját, lehet, hogy igen. Nem ez a lényeg, hanem hogy ez egy színtiszta véleménye volt, amelyet mindenkinek illik tiszteletben tartani, akkor is, ha azzal esetleg nem ért egyet” – nyilatkozta dr. Desics Péter ügyvéd a TASZ hírlevelében.
Koltay Tamás, a TV2 szóvivője szerint megvárják az írásba foglalt ítéletet, és csak azután döntenek arról, hogy benyújtanak-e fellebbezést.
laci0011 2012.06.04. 11:54:51
Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz. (törö 2012.06.04. 13:01:01
"egy jobboldali sajtótermék" őket nem lehet leírni, h kik?
- Szerzet - 2012.06.05. 01:28:30