A Beavis és Butt-Head című rajzfilm a kilencvenes évek egyik meghatározó popkult jelensége lett a két semmirekellő, minden marhaságon idétlenül röhögő főszereplővel, akik amellett, hogy állandóan oltották az MTV-n épen akkor látható videóklipeket, minden olyasmit megcsináltak, amit minden 14 éves hülyegyerek szeretett volna, csak nem mert. A sorozat 1997-ben búcsúzott el a képernyőtől, majd 2011-ben visszatért, de olyan nagy hatással már nemigen lesz a tévénézőkre, mint 18 éve. Az új sorozat epizódjai az MTV-n láthatók, ennek örvén kaptunk a magyar zenetévétől egy fasza interjút Mike Judge készítővel.

Mesélj Beavis és Butt-Head születéséről. Hogy jött az ötlet?

Két rajzzal kezdődött, ahol ugyanazt a csávót próbáltam lerajzolni. Négyszer vagy ötször is megpróbáltam. Azt a srácot akartam lerajzolni, akivel egy gimibe jártunk, ráadásul egyáltalán nem hasonlított egyikükre sem. Kitűnő tanuló volt, de egy kicsit zakkant is. Végül az egyik rajzból Beavis lett, a másikból Butt-Head. Egyszerűen megláttam bennük a fantáziát, annyira viccesnek tartottam mindkettőt, hogy kicsit túlzásba is estem.

Aztán újra lerajzoltam őket és elkezdtem rövid animációkat is gyártani. Különböző ötleteim voltak, néztem ezt a két figurát és valamit akartam velük kezdeni. Végül sétáltam egyet, kitaláltam a nevüket, és hogy miről szóljon az első rövidfilm. Valójában kábé öt percembe telt az egész kitalálása. Egy két perces kisfilmmel kezdtem. Ekkor még egyedül rajzoltam és animáltam őket otthon.

Mik a legkedvesebb emlékeid a műsorról?

Imádok animálni. Mindig is ezzel akartam foglalkozni, de egészen 26 éves koromig nem tehettem meg. Be kell vallanom, fantasztikus dolog volt a Rolling Stone magazin címlapján lenni. Egy másik kedvenc élményem, mikor egy parkban sétáltam, közvetlenül az után, hogy az MTV elkezdte sugározni a műsort. Ahogy elmentem néhány ember mellett, hallottam, ahogy a kutyájukról beszélnek "Meg kéne mosnod a kutyádat", mondta az egyik, "Kutyamosás! Kutyamosás!",kiáltozta a másik - a műsorból idéztek. Emlékszem, hogy mennyire király érzés volt. Ja, meg az, amikor Arnold Schwarzenegger a Két tűz közöttben bedobott egy Beavis & Butt-Head utalást. Ez egy óriási film volt, emlékszem, hogy ültem és egyszer csak, a semmiből, az én gyerekeimre utaltak benne. Hát az nagyon király volt.

Milyen érzés, hogy Beavis és Butt-Head nemcsak egy amerikai klasszikus, hanem világszerte egy popkulturális jelenség?

Nagyon jó! Próbálok nem nagyon gondolni erre, pláne, mikor éppen egy újabb részt csinálok. De mindig jó ilyet hallani. Az is király, hogy ezek csak rajzok, és bár én adom a hangjukat, sokan nem tudják, hogy nézek ki. El tudom képzelni, hogy mennyire ki tudja készíteni a nagy színészeket a siker, ezért is jó, hogy nekem ez rajzokban van meg.

A ’90-es években a Beavis & Butt-Head hatalmas áttörés volt a felnőtt vígjátékok terén, hiszen ez volt az első igazán sikeres animációs sorozat, ami nekik szólt. Most, hogy egyre több ilyen készül, mint például a South Park, mi az, ami továbbra is megkülönbözteti a Beavis & Butt-Head-et a többitől?

Szerintem a Beavis & Butt-Head alapját inkább a karakterek adják, mint a poénok (csak nehogy túlelemezzük!), persze ettől még vicces és van benne egy csomó poén is. De ez nem igazán "viccírás". Egy nagy része a műsornak nem attól vicces, amit csinálnak, hanem ahogy csinálják. Ahogy néznek, mozognak, beszélnek. Szeretem azt gondolni, hogy sok dologban különböznek a többi animációs karaktertől. Van egy csomó ilyen műsor, például a Simpson család, a Family Guy, a Texas királyai - de ezek mind családokról szólnak, Beavis és Butt-Head viszont nem egy család. Szóval inkább ilyen old school/Elvis Costello/Three Stooges-jellegű.

Milyen munkafolyamatot alkalmazol a Beavis & Butt-Head készítése során? Nehéz ennyire okos poénokat írni két ennyire gyökér tinédzsernek?

Mivel én adom a hangjukat, többször találkozom olyannal, hogy az írók, akikkel együtt dolgozunk, túl okos dolgot írtak, amiről tudom, hogy Beavis vagy Butt-Head soha nem mondaná. Mondjuk azért általában sikerül megoldani, hogy működjön. Nagyon sokan - különösen a kezdés után - úgy voltak vele, hogy „Hát ez egy elég primitív műsor, bárki tudna ilyet írni”, de valójában nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Ez is része a kihívásnak, még a sztoriknál is. Ezek nem olyan karakterek, akiknek van egy problémájuk, amit aztán megoldanak.

Nagyon sikeres karriert építettél animációs téren. Mikor kezdett el érdekelni ez a terület?

Kábé nyolc éves korom óta. A nagybátyám elmagyarázta, hogyan működik, és hogyan csinálják az animációs filmeket. Emlékszem, hogy láttam egy ilyen pörgetős lapú könyvet, szóval elkezdtem ilyeneket rajzolgatni az iskolai olvasókönyvembe. Gimnáziumban egész nyáron át dolgoztam egy gyógyszertárban és az összeszedett pénzből vagy egy kamerát vagy egy elektromos basszus gitárt akartam venni. Úgy voltam vele, hogy a gitár biztos jobb társasági élet szempontjából, úgyhogy végül azt vettem. Megnéztem, hogy mennyibe kerülne a kamera és meg is engedhettem volna magamnak, de a film és a készítés költsége már nem jött volna ki. 25 vagy 26 éves lehettem, mikor újrakezdtem. De gyerekkorom óta ezzel akartam foglalkozni.

Mi volt a legjobb tanács, ami motivált és megtartott szenvedélyes animátornak?

Így hirtelen egy cikk ugrik be Joe Bob Briggs tollából, aki autósmozikban futó filmekről írt kritikákat. Akkoriban Dallasban éltem és vígjátékokkal vagy filmkészítéssel akartam foglalkozni. Joe Bob Briggs írt egy jegyzetet, mert mindenki azt kérdezgette tőle, hogy mit csináljon, hogy sikeres író lehessen. Sajnos nem tudom olyan jól elmondani, mint ahogy ő fogalmazott, de nagyjából egy ilyen "építsd fel, aztán jön magától"-dolgot mondott.

Mindig aggódtam, hogy nincsenek kapcsolataim, hogy senkit nem ismerek - és minek filmet csinálni, ha nincs kinek elküldeni? Ez a pasas meg azt mondta, hogy "Csak annyit mondhatok, hogy írjanak. Folyamatosan írjanak, és ne aggódjanak amiatt, hogy mi lesz vele vagy, hogy ki fogja látni. Csak írjanak. Valaki beszélni fog róla valakinek, valaki meg fogja mutatni másnak és magától meg fog történni a siker, ha jó." Mondom, nem pontosan ezeket a szavakat használta, de ez volt a lényege a cikknek.

Ahogy elolvastam, valami bekattant. Úgy döntöttem, hogy csinálni fogok egy animációs filmet, mert akarok, és mert jó buli lesz. És ha történik valami, akkor jó, ha nem, az sem baj, de azért is megcsinálom. Máig ezt mondom mindenkinek. Tudom, hogy béna tanácsnak tűnik, de valójában nagyon is igaz, különösen az animálásnál és a filmkészítésnél. Nem sokan animálnak. Szokatlan dolog. Talán most már többen csinálják, mint amikor én kezdtem, de még mindig látható egy-egy filmen, hogy mennyi munka van benne.

Láttad valaha Beavist és Butt-Headet más országban, ahol mondjuk franciául vagy spanyolul beszéltek? Mit gondoltál róla? Sikerült jól elkapniuk a szinkront?

Egyszer megnéztem egy spanyol nyelvűt és egy franciát is és még csak közel sem voltak. Olyan volt, mint valami karatefilm. A hangok mélyek voltak és agresszívak. De azt mondják, hogy az orosz szinkron nagyon jó. Asszem nyolc vagy kilenc évvel ezelőtt lett náluk sikeres, ráadásul egy nő szinkronizálta, ami, szerintem, egy nagyon jó ötlet. Van egy ilyen hagyomány, hogy tinédzser fiúkat nőkkel szinkronizáltatnak, mert az jól működik. Úgy vagyok vele, hogy ha már szinkronizálják, akkor egy nőt kellene megkérniük rá.

Szerinted mit gondolhat Beavis és Butt-Head a mai pop kultúráról, például a sztárokról és a zenéről?

Ez mindig egy óriási keverék, de biztos vagyok benne, hogy egy csomó dolgot imádnának. Mikor elkezdtem nézni a Jersey Shore-t - ami amúgy abszolút beszippantott - próbáltam kitalálni, hogyan közelítsem meg a témát. Aztán beugrott, hogy milyen király lenne, ha ismernék a műsor minden mozzanatát és röhögnének rajta. Nagyon sok jó dolog van, amit nézhetnének. Szerintem nekem is kicsit olyan az ízlésem, mint nekik, ott van például A fegyverkovács vagy a Jail - egy csomó műsor, ahol felrobbantanak egy csomó mindent.

Szerinted léteznek emberek, akik annyira hülyék, mint Beavis és Butt-Head? Gondolod, hogy 2012-ben több Beavis és Butt-Head létezik, mint a ’90-es években?

Szerintem nagyon is valószínű!