Botrány címmel jön Shonda Rhimes, Grace klinika-főnök új sorozata ma este a Universal Channelre, amiről még mindig nem tudom eldönteni, hogy jó-e vagy sem, és azt sem, hogy érdemes-e a nézni az első négy részt ledarálása után. A sorozat egy problémamegoldó cégről szól, illetve annak alkalmazottairól, mert ugye a Rhimes-sorozatokban az emberi kapcsolatok, és azok közül is lehetőleg az irodai románcok sokkal fontosabbak, mint maga a cselekmény.
A Botrány legnagyobb hibája, hogy annak ellenére, hogy a pilot első öt perce másról sem szól, csak arról, hogy a céget vezető Olivia Pope az mennyire fasza csaj már, meg mennyire okos, ügyes, mindent megold és közben fél lábon dekázik negyvenezret, amikor a nevezett szereplő Kerry Washington állandóan laza szopásra nyílt szájjal megjelenik, a néző csak néz, hogy akkor most miafasz, ez lenne A Problémamegoldó? A főszereplő kiválasztása nem sikerült jól, ezt mondjuk igyekeznek a mellékszereplőkkel pótolni, Henry Ian Cusick, a Lost Desmondja például telitalálat, és a hackert alakító Guillermo Diaz is pöpec.
A cég egyébként azzal foglalkozik, hogy híres embereket, celebeket, politikusokat meg nagyjából mindenkit, akinek van pénze, kihúzzon a szarból, értsd: a magyar sztárügyvédek egyszemélyes kereszteshadjáratát végzik csapatban, van sajtós, ügyvéd, hacker, nyomozó meg a főnök, aki nem tudom mit tud, de az elnök maga dugta elég hosszasan még amikor nála melózott. Az esetek egyelőre egyszerűbbek a faék alakú sárga bögrénél, a megoldásukhoz semmi más nem kell, csak az, hogy Olivia Pope és emberei MINDENKIT ismernek, és most nem viccelek, nincs olyan tetthely, ahol a posztos rendőr ne tudná, ki a pöcsöm ez a nő.
Ha valaki nem tudná, hogy ezt a szériát ugyanaz a nő jegyzi, aki a Grace klinikát, a nyitójelenetből menten rájön majd, de ez nem is annyira nagy baj, mert egyből képbe kerülünk a "kell ez nekem?" kérdésében - sajnos én a sírás-picsogás kórházával is úgy voltam, hogy kellett hozzá hat-nyolc rész, hogy rájöjjek, ez nem az én sorozatom. Másnak persze simán bejöhet a Botrány, lebeszélni senkit nem fogok róla.
Bemutató: Universal Channel, ma este 21:20.
Llew 2012.05.08. 18:51:27
saks 2012.05.09. 07:59:46
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2012.05.09. 16:45:25
aaron sorkin ebből a témából milyen fasza kis sorozatot csinálna...
lakzi 2012.05.09. 19:42:47