Amikor reggel felkeltem még nem is sejtettem, hogy ez lesz szakmai karrierem csúcsa. Ha nem is az Everest, de a Nanga Parbat. Vagy inkább a Kékes tető. Hónapokig olyan volt a világ, mintha lehúzták volna a kontrasztot, amikor megtudtam, hogy a Magyar Hírlap csak engem hagyott ki az egész Indexet egy maréknyi bélféregnek nevező összeállításából. De most végre kárpótolt az élet.

A Marslakók tegnapi részének nyolcadik percénél kezdődik a jelenet, amiben hasonlattá váltam. Zamárdi Eszter beszél egy random férfival, aki éppen megkéri a kezét, gondolom ez ebben a sorozatban mindennapos történés. A főhősnő azt válaszolja a leánykérésre, hogy ha ez egy szappanopera lenne, akkor a SzabóZ azt mondaná, hogy ez csak egy dramaturgiai baki. Aztán hozzáteszi, hogy "nem a zeneszerző, hanem a másik". Touché, kigyúlnak a találatjelző fények.

(Ha valaki nem tudja Szabó Zoltán zeneszerző és producer olyan nagy sikerű dalokat jegyez, mint Baby Gabi Fáj minden szó című száma, a V-Tech Ne múljon el című slágere, vagy éppen az Egyetlen szó a TNT-től)