Mubarak bukása óta vártunk arra a médiatörténeti pillanatra, ami ma bekövetkezett. A Bors számba vette azokat a külföldi politikusokat, akik az utóbbi időben Orbánnal vagy Schmitt Pállal találkoztak, majd meghaltak, vagy jobb esetben megbuktak.
Schmitt "lelkén szárad" a Bors szerint Moammer Kadhafi, akivel 2010 novemberében kvaterkázott és akit 2011 októberében lőttek le; V. George Tupou, a Tongai Királyság uralkodója, akinek tavaly augusztusban adott állami kitüntetést, majd most vasárnap hunyt el; III. Senuda kopt pápa, akit tavaly augusztusban fogadott Magyarországon, és négy napja halt meg; Christian Wulff német államfő, aki tavaly márciusban találkozott vele, de "ő sem bírta sokáig az átkot, néhány hónappal később botrányba keveredett, majd idén februárban lemondott".
A bulvárlap szerint Orbán rovására írható, hogy Szultan bin Abdel-Azíz szaúdi herceg találkozásukat követően 17 nappal később meghalt; hogy Hoszni Mubarak találkozásuk után 18 nappal megbukott; és hogy Kan Naoto japán miniszterelnök tavaly májusi találkozásuk után 3 hónappal lemondott posztjáról.
A Bors önmagához hűen természetesen "szakértőt" is megszólaltat az ügyben, méghozzá Szegedi Erika főboszorkányt, aki szerint "annyira nem meglepő ez a dolog. A politikusokat ugyanis sokan nem szeretik, így elképzelhető, hogy valaki vagy valakik megátkozzák őket. Az átoklevételhez szentelt vizet kell fogyasztani vagy gyertyát égetni. Viszont vannak olyan átkok, amiket csak a tűzön járás tud feloldani".
A lap óva inti a külföldi politikusokat, és emlékeztet rá, hogy Schmitt Pál ma Angelino Garzón kolumbiai alelnököt fogadja, Orbán pedig hétfőn Sali Berisha albán miniszterelnökkel találkozott.
Kíváncsian várjuk, hogy kér-e a Miniszterelnöki Hivatal és a Köztársasági Elnöki Hivatal helyreigazítást a Borstól.
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.03.21. 11:46:09
Is 2012.03.21. 11:51:36
temperepempe 2012.03.21. 12:04:55
temperepempe 2012.03.21. 12:07:38
olvasóink írták · http://mediaszerencsetlenseg.blog.hu/ 2012.03.21. 12:14:32
mediaszerencsetlenseg.blog.hu/2012/03/20/az_igazsag_odaat_van_20
histar007 2012.03.21. 12:14:36
Éljen a tudomány!
Leadfoot 2012.03.21. 12:22:30
jacksly 2012.03.21. 12:41:55
gyuvi 2012.03.21. 12:45:51
ScooHu 2012.03.21. 12:47:29
ipse aki benéz ide 2012.03.21. 13:02:37
juhaszvik 2012.03.21. 13:07:32
(ez utóbbi már az enyém)
2012.03.21. 13:12:39
Van még ennél lejjebb?? ...
Fatal Error! System Halted! 2012.03.21. 13:13:19
TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.21. 13:15:29
Na jó, de azok nem "baráti" találkozók! :)
@ScooHu: "Orbán el van átkozva. Vegyük le róla az átkon. Ideje a tűzön járásnak! Csakis az ő érdekében :)"
Ördögűzésre gondoltál? Szerinted ki vállalná a klérusban? Most, hogy egyre több zsét kapnak a mi pénzünkből? ;)
kerikak 2012.03.21. 13:26:09
2012.03.21. 13:30:03
M. Bertalan 2012.03.21. 13:40:40
Ez is csak egy nick_ 2012.03.21. 13:45:32
Milyen rohamléptekben fejlődik a tudomány!
Amikor - alig néhány évtizede - én tanultam, akkor pl. a mágnesnek még északi meg déli pólusa volt. Pozitív még nem.
Rebelde 2012.03.21. 13:45:41
igazából tényleg nincs humoruk:)
hóhóhó 2012.03.21. 14:39:23
ananda123 2012.03.21. 14:46:19
(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2012.03.21. 15:08:06
Az, hogy idehányhatom amit akarok.
kerikak 2012.03.21. 15:13:12
salamander 2012.03.21. 15:25:54
Talán azt is le kellene írni, hogy pl.: bizonyos politikusoktól hogyan "halt" meg az országunk...
tehát
hogyan jutott ide Magyarország, hogy nyakig eladósodott, s a felvett pénz meg sehol nem látható.
Ilyen választ egyszer-kétszer már hallottunk: "Nem a zsömle kicsi hanem a pofátok nagy" - igaz?
köszönjük index.hu hogy ha kell ha nem Orbán mindig valahogy "a patás", "a halál" "a mucsai" "a náci.. (bocs inkább fasiszta, úgy pontosabb)".
kapjátok be [ismét]!
***
salamander 2012.03.21. 15:27:17
:D
***
salamander 2012.03.21. 15:38:08
természetesen semmi hanem ez is egy akkora méreted faszság mint az index másik hatalmas cikke:
index.hu/belfold/2012/03/21/kiakasztottak_az_antiszemitizmusmetert_a_magyar_valaszadok/
Mer'ilyen is vanám! "Antiszemitizmusméter"!
SŐT, ki lehet akasztani!
Na ez meg mi s trágya elvtársak?
Mit lehet még Magyarországra rátologatni a kollektív bűnösségen alapuló folyamatos bűntudat alapján kiszámlázott jóvátételen és alázáson kívül?
Mindent.
Igazán kedves mondhatni békeszerető hozzáállás.
Bizonyos népeket nemzeteket csoportokat lehet kollektíve bűnössé nyilvánítani, bizonyos népek viszont mindig ártatlanok. [Ebben természetesen mindig a média dönt vagy kicsoda?]
Lehetséges, hogy ennyire ostobák lennénk a XXI. században?
***
Kutchek (törölt) 2012.03.21. 15:56:27
Erre tippmixen sem fizetnének többet 1,15-ös szorzóval.
freddyD 2012.03.21. 16:53:04
Abydos · http://abysan.com/blog 2012.03.21. 19:47:21
Látom sokan nem értik a poént :)
andalgó kandalló 2012.03.21. 21:25:34
kidon 2012.03.21. 21:51:15
finalNmbr 2012.03.21. 22:06:49
gerdo 2012.03.22. 01:49:26
- Szerzet - 2012.03.22. 02:09:39
gregibroki 2012.03.22. 09:18:23
alib 2012.03.22. 10:05:49
Egyes fiam, leülhetsz. Aztán újra nekifuthatsz, hogy felfogd a szólásszabadság lényegét.
ChatMan 2012.03.22. 10:25:33
kerecsen2010 2012.03.22. 10:26:53
digitime 2012.03.22. 11:10:47
jacksly 2012.03.22. 12:19:59
neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.23. 20:50:56