- Az ABC töretlenül bízik Rachel Taylorban (Charlie angyalai) és neki adják a 666 Park Avenue főszerepét.
- Lisa Edelstein (Cuddy) nem tér vissza a House sorozatzáróra. Egyelőre nem tudni, hogy azért nem, mert a kutya sem hívta, vagy azért, mert hívták, de nem dafke jött, esetleg nem ért rá.
- Reed Hastings, a Netfilx elnöke szerint nemsokára a kábeles médiaboxokon keresztük is elérhető lesz a szolgáltatás.
- Max Adler (Glee) is szerepelni fog a Last Resort című posztapokaliptikus Fox-pilotban, amit Shawn Ryan, egykori Kemény zsaruk-főnök készít éppen.
- Az NFL új idénye egy nappal hamarabb kezdődik, mint tervezték, mert nem akarnak Obama elnök évértékelő beszéde ellen menni.
- Hehe, tegnap megemlítettük, hogy Lucy Liu érkezése a CBS Sherlockjába vélhetően azt jelenti, hogy a BBC nem tudja majd perelni a sorozatot - ezt nemcsak mi, hanem a The Playlist nevű blog is így látja.
- Scott Bakula beugrik a Született feleségekbe, ahol Bree ügyvédjét alakítja majd.
- Az HBO háborúkban dolgozó fotóriporterekről készít négyrészes dokumentumfilm-sorozatot. Michael Mann lesz a producere.
- Paula Abdul megígérte a TvGuide.com-nak, hogy visszatér a tévébe.
- Donald Trump egy videóban küldi el Sacha Baron Cohent a kurva anyjába, mert (mű)hamuval öntötte le Ryan Seacrestet az Oscar-gála felvezetésében. Itt a videó.
- Harmadik évad is lesz a Teen Mom című realityből. Kell ez nekünk?
- Billy Ray Cyrus visszatér a 90210-ba.
- A Született feleségek szereplői Nicollette Sheriadan ellen fognak tanúskodni a bíróságon. Ez a szopás.
- A Variety egy tévés műsorvezetőnek adná az Oscar-gálát, hátha úgy nem lesz hóttunalmas.
- Peter Krause bízik abban, hogy a Parenthood következő évada is kelleni fog az NBC-nek.
- Mad Men. Egy ház oldalán. Cool.
- Marine Ireland (Homeland) a The Killingben lesz visszatérő szereplő (Holden tesóját alakítja majd).
- A Dancing with the Stars új évadának szereplői: Jaleel White, azaz Urkel (színész), Sherri Shepherd (talkshow műsorvezető), Martina Navratilova, Melissa Gilbert (színésznő), Gladys Knight (énekesnő), Jack Wagner (színész), Roshon Fegan (színész), William Levy (színész), Gavin Degraw (énekes), Katherine Jenkins (operaénekes), Donald Driver (amerikaifutballista) és Maria Menounos (tévés műsorvezető).
- Steven Tyler szerint J.Lo nem villantott.
- Már az NBC sem bízik a Cougar Town feltámasztásában: Josh Hopkins, a sitcom egyik főszereplője egy új NBC-vígjátékban kapott főszerepet, amit csak akkor vállal el, ha a Cougar Townt tényleg elkaszálják.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jerry Garcia 2012.02.29. 09:39:00
Flankerr 2012.02.29. 09:40:53
De minek? Ő lógott ki a lehető legjobban lefelé a Charlie Angíalaiból..