Érezted már úgy, hogy figyelnek a munkahelyeden? Volt már olyan érzésed, hogy egy munkatársad szokatlanul viselkedik? Mi van akkor, ha ő nem is igazi takarító, autószerelő, vagy éppen eladó, hanem egy beépített főnök, ahogyan a Spektrum televízió új sorozatában látható?
A Beépített főnök című valóságshow olyan nagyvállalatokat mutat be, amelyeknek a vezetője felcseréli elegáns életét egy-két hét kemény fizikai munkára. Elhagyja kényelmes irodáját, megszokott otthonát, és álnéven munkásszállásra vagy éppen a helybeli MÉH-telep fölötti lakásba költözik. Álruhát ölt és munkát kereső, vagy éppen új karriert építő gyakornoknak adja ki magát a saját vállalatánál.
Hogy miért teszik az igazgatók mindezt? Mert a gazdasági válság hatására már nem megy annyira jól az üzlet, mint korábban, és szeretnének erre valami megoldást találni. Ezek a vezetők úgy gondolják, hogy az alkalmazottaik körében jobban és mélyebben belelátnak abba, hogyan folyik a munka. Elsősorban persze azok a feladatkörök érdeklik őket, amelyekben a munkatársak közvetlenül az ügyfelekkel találkoznak, így azok felé magát a céget képviselik.
Vagyis ők is takarítanak, ágyneműt húznak, felszolgálnak, beállnak a futószalag mellé szemetet válogatni, a gyorsétteremben WC-t takarítani, a költöztetőkkel dobozokat cipelni, a telefonos ügyfélszolgálatnál a céget érő reklamációkat hallgatni. Ebből a perspektívából nyilván más kép tárul egy vezérigazgató elé, mint a párnázott ajtajú irodából, a számítógép monitorján keresztül.
Beépített főnök minden vasárnap 12:55-kor a Spektrum televízió műsorán.
Neretil 2012.02.22. 10:50:04
Gondolom megrendezett az egész; az alkalmazottak is ismerik a főnökeiket ezért másképp viselkednek (remélem nem akarják elhitetni a nézővel, hogy egy kamerákkal filmezett emberkét egy pár száz fős cégnél senki nem ismer fel és nem terjed a pletyka); azt meg kétlem, hogy napi 8 órában ott filmezték őket ahogy 2 hétig gürcölnek szóval nem tűnik túl hitelesnek.
Azért belenézek. És jobban figyelek az új munkatársakra ezentúl :D
ScooHu 2012.02.22. 10:54:10
Flankerr 2012.02.22. 10:56:37
en.wikipedia.org/wiki/Undercover_Boss
Mert ha nem, megnézném mit szólnak hozzá a Channel 4-nél, vagy a CBS-nél..:D
spontan · http://erdekessegek.info 2012.02.22. 11:00:55
www.youtube.com/watch?v=EBvX9Ulo9_4
Én sem tudom, mennyire lehet ezt hitelesen megcsinálni, hogy se a kamerákat ne vegyék észre, se a főnök arcát ne ismerjék, amit az amerikaiak szeretnek rátenni a céges brosúrákra.
báró Csekonics 2012.02.22. 11:29:19
Nem tudom persze, hogy mennyi igaz ebből és egyéltalán így van-e még azóta, de ötletnek mindenképp érdekesen hangzott már akkor is!
toi 2012.02.22. 12:47:35
digitime 2012.02.22. 13:34:46
Terézágyú 2012.02.22. 16:49:26
Persze, azt meg kell magyarázni, hogy miért vannak ott a kamerákok :) Esetleg azzal, hogy "erről a munkanélküli illetőről csinálunk valóságsót, aki most kapta ezt az állást"... nyilván ebben az esetben se szívatják nagyon...
Thresher 2012.02.22. 19:44:06
Donum 2012.02.23. 00:14:21
Eléggé erőltetett, hatásvadász, nagyon látszik, hogy scriptelt az egész. Elején bejelentik a főnökök a vezetőség tagjainak, hogy ők most lemondanak, persze mindenki megdöbben. Elmennek dolgozni, végig járnak több beosztást/üzletet/üzemet stb és mindenhol dolgoznak 10 percet. Az alkalmazottak úgy beszélnek velük, mintha a pápa lenne ott, pedig ugye betanuló segédmunkások csak. De sokszor a főnökök se tudnak kilépni a megszokott "én vagyok a király" attitűdből és úgy viselkednek min a kis kakas a szemétdombon, ami mégsem zavar senkit, holott ő ugye továbbra is csak egy frissen felvett betanuló segédmunkás.
A kamerák előre be vannak állítva, érdekes módon mindig sikerül felvenni az alkalmazottak megdöbbenését, örömét, ijedtségét amikor mondanak/tesznek valamit. Mikor megunják a hajcihőt, össze hívják egy találkozóra azokat akikkel kapcsolatba kerültek, a főnök pedig bevonul öltönyben. Persze mindenki megdöbben, jobban hüledeznek, ámulnak és affektálnak mint egy bronxi fekete csaj, mikor közlik, hogy nem jár több segély. Ez után kötelezően meghirdetnek valami programot, továbbképzést, emelik 1 dollárral a bért, a lényeg, hogy hangyányit csökkenjen a bűntudatuk és pozitív képet sugározzon a cégről.
Pozitív kép a cégről... volt 1-2 rész ami rohadtul izzadság szagúra sikeredett, mintha megállás nélkül egy reklámot néztem volna a cégről. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindenki imád ott dolgozni, megtudhatjuk mi mindent tett a cég a városért, gyerekekért, hajléktalanokért, a logót meg 2 percenként sikerül a kamera elé csempészni valamilyen formában.
Faszán meg lehetett volna ezt csinálni, de inkább trash reality formátumot választottak. Kár érte, így kuka.