"Gábor Zsazsa férje, Frédéric von Anhalt gyermeket fogad örökbe. A gyámolításra szoruló lány nem kisded, huszonéves bomba nő. Kilencvennégy éves, nagybeteg neje, Zsazsa is egyetért a döntéssel", írja a mai Bors a szokásos álszemérmes, béna humorral, ráadásul az online változatból már kihagyták a nyomtatott verzió itt jobboldalt látható csöcsös fotóját (amit amúgy a Playboy-ból nyúltak ők is és mi is). A cikk így folytatódik:
" Huszonöt éves lányt készül örökbe fogadni Gábor Zsazsa hatvannyolc éves férje, Frédéric von Anhalt herceg. A Németországban házipornójáról is ismert frankfurti modell, Gina-Lisa Lohfink szerepelt már a Topmodell leszek német verziójában, majd több erotikus magazin, köztük a Playboy készített róla szaftos fotósorozatot. A szexbomba azonban szeretne betörni a hollywoodi sztárvilágba is, és ehhez állítólag Anhalttól remél segítséget.
Frédéric elsősorban pénzt remél az örökbefogadástól, Szászország és Vesztfália hercege ugyanis busás összegért cserébe vesz nevére fiatalokat, akik így megkapják előkelően csengő címét– ahogyan egyébként ő maga is szerezte 1980-ban. Anhalt korábban négy fiút adoptált ugyanebből az okból. Egyesek szerint nem csak a pénz vonzza a herceget, hanem a szőkeség figyelemre méltó testi adottságai is.
– Gina-Lisa tehetséges és gyönyörű. Most hercegnő lesz, és semmi kétségem a felől, hogy szép karriert fog befutni Amerikában. Mindenben megállapodtunk már, csak a hivatalos papírokat várjuk, hiszen az adoptálási kérvényt már beadtam – mesélte a Los Angelesben élő Anhalt a német Stern magazinnak."
A Hollywoodba berobbanni kívánó színésznő/hercegnő "tehetségét" egyébként már Mickey Rourke is felfedezte, és állítólag megígérte neki, hogy támogatja.
fotó: borsonline.hu
Valandil 2012.01.13. 08:50:44
Neretil 2012.01.13. 08:59:08
Amúgy ezzel a szétplasztikázott fejjel én nem számítanék túl nagy jövőre, nézze csak meg a mentorát, akinek újabb műtétekkel ismét emberszerűre kellett csináltatnia magát, hogy kapjon szerepet.
Neretil 2012.01.13. 09:02:59
digitime 2012.01.13. 09:59:16
korne1-z · http://www.hangzorro.hu 2012.01.13. 10:01:33
Everyl 2012.01.13. 10:31:28
minden producernek van olyan sztorija, hogy előlről-hátulról megvolt neki egy feltörekvő pincérnő/modell/énekesnő. Na de hercegnővel hencegni, az mégiscsak unicum lehet a country clubban :-)
ScooHu 2012.01.13. 13:40:54
Aron de Quercus 2012.01.14. 15:51:12
glycerin9 (törölt) 2012.01.14. 16:27:30