Kína két legnagyobb videómegosztója, a New York-i tőzsdén is jegyzett Youku és a Tudou bírósági ügybe keveredett egymással, mivel mindkettő azt állítja, hogy a másik ellopta jogvédett tartalmaikat, írta a Variety.
A Todou azt állítja, hogy a konkurencia ellopta a Kanghszi laj le című varietéműsor epizódjait, aminek sugárzásához november óta nekik exkluzív jogaik voltak. "A Youku azt képzeli, létezhet úgy a piacon, hogy nem fizet a tartalomért, és próbálják úgy beállítani, hogy nem versengenek velünk" – írta a Todou vezérigazgatója közleményében.
Ugyanakkor a Youku állítja, hogy a másik sértette meg több mint 60 tévésorozatuk szellemi termékekekhez tartozó jogaikat, beleértve a Wu Zetian: az elhallgatott történet és Az uralkodó háreme elnevezésű műsorokat. Az ellopott tartalmak screen shotjaival tettek közzé egy közleményt, amit benyújtottak a sanghaji bíróságon is.
Youku és riválisa mindent megtesznek, hogy uralják a 485 millió kínai netezőt. Az online közösség növekedésével arányosan egyre több a videóportál, ami a konkurencia részesedését csökkenti. A hirdetési bevételek tavalyi összege elérte az egymilliárd jüant (36,3 milliárd forint).
Jelenleg mindkét megosztó növekvő bevételekre számíthat, de egyikük sem nyereséges: a Youkunak 15 százalékos piaci részesedése van, míg a Todounak 26 százalék.