Folytatódott Mátyássy Áron Átok című tévésorozata, ami alapvetően jó hír. Jó, mert Mátyássy Áront az Utolsó idők óta tehetséges és ügyes rendezőnek gondolom, aki nagyon érzékenyen áll a színészekhez, ezért történeteinek karakterei is működnek, a munkái meg ettől jók. Ráadásul az első négy rész után olyan sok kérdésünk maradt, hogy elvártuk a válaszokat. Nem hiba nélküli magyar tévésorozat az Átok, de pár dolog miatt érdemes kísérletet tenni vele. A színészek és az atmoszféra remek, csak a 25 perces formátum nem alkalmas semmire egy dráma esetében.  

Az Átok nem éri el a tévénézéshez szükséges ingerküszöböt, se nem harsány, se nem pörgős, ezért talán a tévénézők sem veszik észre, de mi ezen segítünk most. Viszont lassú, színészorientált, de legfőképpen a részletekben megbújó mikrotörténetekre összpontosító sorozat. Az első évad záró epizódjához képest egy évvel később térünk vissza a család életébe: az apa meghalt, a szerető kómában, a szerető lánya Marciéknál (Hevér Gábor). Marci felesége (Szamosi Zsófia) ingerült, a lányuk pszichológushoz jár. Marci anyja (Bánsági Ildikó) Torontóból visszatérő férfival (Bán János) ismerkedik. A magyar álom, amennyiben van magyar álom, 25 perces darabokban omlik össze. Mátyássy azzal foglalkozik, amivel senki nem akar, és olyan nyíltan, ahogy szintén nem.

Mátyássy rendhagyó tévésorozatot rendezett: semmi nem látszik abból, hogy milyen sorozatokon szocializálódtak az alkotók, nem látszanak elődök és minták, ami nem baj, sőt. A műfajiságot, a szigorú sorozatszabályokat nem kell elvárni, saját koncepcióval és megvalósítással érkeztek a gyártásba az alkotók. Itt nem történik meg, hogy a formátumot továbbadják egy másik országnak, és talán ez a sorozatszemlélet egyik fontos ismérve: ismételhető és adaptálható bárhol. Az átok nem ilyen, szerzői sorozat, egy nagyjátékfilmes történet elbeszélése bővebben, részletesebben.

Lassú folyású történetet írtak a forgatókönyvírók, ami nem baj egyáltalán, mert ügyes vágásokkal kifejezetten érdekes ritmusú az Átok. A lassúság nem rossz dolog, elnéztük sokáig a Drótot, a Treme-t most is nézzük. A formátum az igazán kérdéses: 25 percben szinte botorság ilyen mélységben mesélni, ráadásul ennyire kiszámítható dolgokat, és az epizódok végén lévő cliffhangertől sem vadulok meg. De mégis érdekelnek a sorsok, ami csak a színészek miatt alakult így.

A forgatókönyv lehetne sűrűbb. Több generációnyi családtörténet megcsalással, szerelemmel, kómás anyával, alkoholizmussal, anorexiával, rengeteg családi viszállyal. Ez persze lehetne a Barátok közt vagy a Jóban-rosszban storyline-ja is, de nem az, mert annál viszont sokkal izgalmasabb anyagot hozott létre Mátyássy a színészekkel.

A 94 százalékban jó dialógusokkal és életszerű problémákkal találkozó színészek viszik a sorozatot. A nemzetis Hevér Gábor elég sok problémával találkozó apa még a korábbi négy részből hoz magával elvarratlan történeteket, felesége, Szamosi Zsófia annyira utálatos és elhidegült, hogy a házasságra sem lehet gondolni, ha a képernyőn van, nem csoda, ha Kádas József pszichológusként összezavarja a fejét. A gyerekek nem rosszak, de nem is jók. Bánsági Ildikó és Bán János párosa működik, de csak kis színes tartalomként használják őket.

A hangulatot és a világot nagyon szeretem, ami Pater Sparrow látványtervezőnek és Győri Márk operatőrnek köszönhető: néha elemelt, néha érzelmes, néha kemény (és van egy közszolgálati tévén egészen meglepő és beteges szexuális álomjelenet is), rendjén is van. A Dirty Dancing-történetszál kifejezetten ügyes, a kórházban a T.Ú.K. - Tanár úr kérem! leforgatása után otthon vannak Mátyássyék, borzalmas-különleges hellyé válik a kórterem, szép a Balaton, jók a közeliek. A magyar filmgyártás leállása talán visszajuttatja a rendezőket a tévéhez, ahogy a hatvanas évektől kezdve a rendszerváltásig történt ez.