A CW idei legjobb újonca egy nagyon egyszerű receptre épít, történetesen arra, hogy a vidéki Amerika csak kívülről tahó, belülről nagyon is emberi és kedves, és ha ebbe a környezetbe helyezünk egy harcedzett, kérges szívű new york-i sebésznőt, az szépen megváltozik, és elkezdi értékelni az élet apró örömeit. Igen, ennél giccsesebb felütést elképzelni is nehéz, de a Hart of Dixie pilotja akkor is működik.

A recepthez kellett Rachel Bilson, akit a készítő Josh Schwartz a Narancsvidékből már jól ismer, neki kell a hátán elvinnie a sztorit, amit a tévéből a Miért éppen Alaszkából, a moziból pedig a Doc Hollywoodból már jól ismerünk: nagyvárosi orvos költözik vidékre, és lassan megszereti a környezetet és a lakosokat, akik először sandán néznek rá, de aztán befogadják. Bilson jól hozza a karaktert, és a Friday Night Lights-ból ismert Scott Porterrel kifejezetten szórakoztató párost alkot, de jók a sztenderd mellékszereplők is, a Nagyszájú Macsó, a Rendes Polgármester, a Begyepesedett Vidéki Orvos, a Város Legszebb Lánya, Aki a Legnagyobb Hárpia Is Egyben és így tovább, majd jönnek az idétlen esetek és fura, bogaras alabamai lakosok is, csak győzzük kivárni.

A megvalósításra sem lehet panasz, Alabama szép (nem tudom, hol forgatták), a pilotot elnézve jó lenne odaköltözni, és hallgatni a rettentő déli akcentust napestig. A nagy csavar is bejött úgy-ahogy, bár valahol lehetett rá számítani, és a felvázolt (főleg magánéleti) konfliktusok is elegendőek lehetnek egy évadra, de 13 epizódra mindenképpen. A kérdés csak az, hogy a déli sztereotípiákat és sablonokat sikerül-e úgy levetkőznie a sorozatnak, hogy megmaradjon szerethetőnek és érdekesnek. Én maradok még pár részre, az tuti.