Mindössze kilenc percnyi SpongyaBob Kockanadrág nézése is rövidtávú figyelemzavart és tanulási problémákat okozhat a négyéves kisgyerekeknél - állítják a szakemberek egy mini tanulmány eredményeire támaszkodva. A Virginiai Egyetem pszichológia professzoraként dolgozó Angeline Lillard vezetésével készített tanulmány hatvan gyermek bevonásával készült. A négyéves résztvevőket a szakemberek véletlenszerűen három csoportba osztották. Egy részük a Nickelodeon csatorna pörgős SpongyaBob, a másik csoport a PBS csatorna lassabb ütemű Caillou című rajzfilmsorozatát nézte kilenc percen át, míg a többiek rajzolással töltötték ezt az időt.
Közvetlenül a filmnézés, illetve rajzolás után a szakemberek a gyerekek agyműködését vizsgáló teszteket végeztettek, amelyek során a SpongyaBobos csoport tagjai átlagosan 12 ponttal rosszabbul teljesítettek, mint a másik két csoportba tartozó társaik, akik nagyjából azonos szintet értek el. A Pediatrics című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány szerint mivel a gyerekeknek szánt rajzfilmek általában 22 percnyi akciót tartalmaznak, ezért egy teljes műsor megnézésének "még pusztítóbb hatása lehet", ám ennek bizonyítására további vizsgálatokra lesz szükség.
Lillard szerint a SpongyaBobhoz hasonló gyors ütemű televíziós programok nézése után a gyerekek nem tudnak önuralmat gyakorolni és rendesen koncentrálni a tanulásra. A Nickelodeon csatorna szóvivője, David Bittler visszautasította a tanulmány eredményeit arra hivatkozva, hogy a SpongyaBob Kockanadrág a 6 és 11 éves kor közötti gyerekeknek, nem pedig a négyéves korosztálynak szólnak.
A szakember szerint azonban azért készítették négyéves gyerekek bevonásával a tanulmányt, mert "ez a legmeghatározóbb életkor bizonyos önuralmat befolyásoló képességek kifejlődésének szempontjából". Ebből a tanulmányból azonban nem lehet megmondani, hogy más korú gyermekeknél is érvényesül-e ez a hatás.
Neton 2011.09.12. 13:40:56
aha, persze 2011.09.12. 13:47:52
12 ponttal teljesítettek rosszabbul. A max pont 13 volt, vagy 100?
Tehát, ha kitépjük a szöcske lábait, megsüketül.
riviera (törölt) 2011.09.12. 13:49:56
viszont ettöl a kurva sponygyabobtól még én is meghülyülök :|
samcro 2011.09.12. 14:08:31
Tudom, így a legkényelmesebb, mert addig is kussban van.
freddyD 2011.09.12. 14:22:08
nemecsek ernő áruló 2011.09.12. 14:35:57
juhaszvik 2011.09.12. 14:44:19
valami engedélyt ott igazán bevonhatnának.
Neretil 2011.09.12. 14:45:00
Tipikus anyuka reggel 7kor oda teszi a tv elé, aztán délután 5kor meg elveszi onnan lefektetni. Ha közben spongya bob ment, hát így járt a 4 éves.
Na de nem mintha védeni akarnám azt a műsort. Egyszer végig néztem egy részt, ha már a csapból is ez folyik és éreztem ahogy rohadnak el az agysejtjeim.
retinax 2011.09.12. 14:46:29
Még az sem biztos, hogy közben kussban van, mert egészséges gyerek ezalatt mást is csinál, eljátssza a mesét, rajzol, ilyenek.
Egyébként a pörgős (rajz)filmek káros hatásairól már évtizedek óta tud a szakirodalom, és azok a szülők is, akik odafigyelnek a gyerekükre.
retinax 2011.09.12. 14:48:42
Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2011.09.12. 14:55:41
ha bármelyik mai mese elé odaültetik a négyévest, ami nem neki szól, hasonló eredményre jutnak. ld: macskakutya és társai mesék...
kung - fúj (törölt) 2011.09.12. 14:56:03
Fucking illuminati...
Thrasher 2011.09.12. 15:02:23
marha
Gaspacho (törölt) 2011.09.12. 15:47:27
kung - fúj (törölt) 2011.09.12. 16:07:32
Nem fail.Aki tévét néz nehezen kerülheti el az ilyen szarokat.Kíváncsiságból két-három részt láttam de elég is volt belőle.
ügyfélszolgálatos 2011.09.12. 16:40:51
ügyfélszolgálatos 2011.09.12. 16:41:33
djlacee · http://www.ikvahir.eu/ 2011.09.12. 17:03:39
Mushi 2011.09.13. 00:01:29
N.Zoli 2011.09.13. 02:22:40
A Varjudombi mesek 4 evesekkel valo tesztnezese nem tudom milyen eredmenyeket hozna.
indiscriminating power 2011.09.13. 02:36:11
en.wikipedia.org/wiki/Photosensitive_epilepsy
renz 2011.09.13. 09:58:53
A spongyabob más kérdés. Röhej, hogy erre a rajzfilmre lett kihegyezve a dolog. Nem hiszem hogy a többi hasonló kaliberű rajzfilm kevésbé befolyásolná a gyerekeket. Jó hogy nem rakták még oda a Simpson családot, a South Parkot és a Family Guyt is.
nganaszan 2011.09.13. 11:08:16
MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.09.13. 21:48:04
És különben is, Spongya Bobékkal az a fő baj (legalábbis a republikánusok szerint), h melegek.
Garison 2011.09.18. 11:33:55