Két napja nyilvános a Dancing with the Stars új évadának szereplőgárdája, ami annyira ütősre ugyan nem sikerült, mint az előző kettőé, de így is jutott bele sportolótól a botrányhős celeben át egy nemet váltott szereplőig minden. Utóbbi Cher és Sonny Bono lánynak született, de most már fiúként élő közös gyereke, Chaz, akivel egyelőre nem nagyon tudnak kibékülni a rajongók.
A műsorral foglalkozó egyik fórumban percek alatt több száz kommentben ítélték el az ABC-t, és nézettségnövelő pr-fogásnak titulálták Chaz Bono beválogatását, ami természetesen igaz, hiszen a tévé már csak így működik. A nemet váltott / transznemű emberek közösségében ezzel Chaz egycsapásra a legismertebb és legkeresettebb árucikk lett, sokan viszont attól tartanak, hogy a szokásosnál nagyobb publicitás nem tesz majd jót ügyüknek, és az eddiginél jóval több támadás éri majd őket.
Az is gyorsan kiderülhet akár, hogy a reality tavaly húszmilliósra felhízott közönsége milyen álláspontot képvisel a kérdésben, hiszen ha már az első héten Chazt szavazzák ki, az nem túl jó ómen a transzneműeknek. A nálunk Szombat esti láz címen látható műsorban idén a követező arcok szerepelnek majd:
• Ricki Lake, (42), színész-műsorvezető
• Ron Artest, (31) NBA-sztár
• Kristin Cavallari (24), egykori valósághsow-szereplő
• Chynna Phillips (43), popénekes
• David Arquette (39), színész
• Carson Kressley (41), sztájliszt
• Nancy Grace (51), tévés műsorvezető
• J.R. Martinez 28, az All My Children egyik szereplője
• Hope Solo, amerikai futballista(nő)
• Rob Kardashian (24), a Keeping Up With the Kardashians című reality egyik szereplője
• Elisabetta Canalis (32, első kép), olasz színésznő, George Clooney excsaja
• Chaz Bono (42, második kép) Cher és Sonny Bono egyszem gyereke.
Johnny336 2011.09.01. 11:38:04
Bloodflower 2011.09.02. 03:25:01