- Muhaha, miközben az E! forgatócsoportja Kim Kardashian esküvőjén dolgozott, rádión azt egyeztették egymással, hogyan kellene felvezetni a legkisebbik Kardhasian-lány, Kourtney esküvőjét egy spontán jelenettel amiben a pasija megemlíti a dolgot. Itt a hangfelvétel.
- Az HBO hosszútávú szerződést kötött Diane Keatonnel, akinek sorozatot készítenek majd a kábeladón. Keaton a Tilda című pilotban már szerepelt az HBO-nál, de azt nem renelték be.
- Itt a Glee harmadik évadának első promója.
- A gazdasági válság miatt ismét csökkent a TiVO bevétele, a cég helyzete egyelőre még stabil, de elemzők szerint a közeljövőben bajba kerülhet.
- Scott Foley először az idei évadfináléban (szeptember 11.) lesz látható a True Bloodban. Egy képünk van róla azért. A The Unit egykori szereplője Terry egykori szakaszvezetőjét alakítja majd.
- Taylor Kitsch (FNL) levágatta a haját. Nem tette jól.
- A Fox először be sem akarta rendelni a Breaking In című sorozatot, aztán mégis, de folyamatosan ment a kínlódás az epizódszámmal, nem volt jó a nézettség sem, és úgy tűnt kasza lesz belőle, aztán az is lett, most meg berendelték a 13-részes második évadot. Na, erre tessék gombot varrni.
- Az idei Video Music Awards-on (MTV) nem lesz műsorvezető.
- Hoszú interjú Simon Cowellel itt.
- A CBS szeptember 4-én vasárnap este egy félórás felzárkóztatót ad le, felvezetve a Good Wife új évadát, ami csütörtökről költözik át vasárnap estére.
- Egy amerikai kisvárosból elzavarták az ott forgató reality műsor stábját. Itt bővebben.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zolij 2011.08.25. 10:01:39
algi 2011.08.25. 11:53:54
Thrasher 2011.08.25. 13:23:58
pff, hát nem.