George RR Martin nem spórolt a karakterekkel a könyvekben, így csak azok csodálkoznak, hogy a tévésorozat szereplőgárdája újabb három fővel gyarapodott, akik nem olvasták a könyvet. A három új arc kisebb, de annál fontosabb szerepet töltenek majd be a történetben, a készítők kettejük esetében pedig kicsit változtattak a könyvben leírtakon is. Mindhármójukra jellemző, hogy kevésbé ismert vagy ismeretlen arcokról van szó, a második évad költségvetésének nagy részét ezek szerint a trükkök viszik majd el.
Az első új arc Tom Wlaschiha német színész, akire Jaqen H'ghar szerepét osztották. Wlaschiha főleg német filmekben és sorozatokban szerepelt, (a Mentőhelikopterben mi is láthattuk) de játszott a The Deep című brit miniben és a Sarah Jane kalandjai című sorozatban, valamint a Münchenben és a Valkűrben is. Jaqen egy bérgyilkost alakít, akit Yoren visz a Falra a szekerén. Magas, karcsú fickó, haja félig vörös, félig hófehér, és nagyon-nagyon kemény csávó.
Másodikként Xaro Xhoan Daxos szerepére találták meg a megfelelő színészt Nonso Anozie képében, aki azért egy picit furcsa választás, hiszen a karakter a könyvben fehér csávó, Nonso meg nagyon nem az. A karakter egyébként egy kereskedőherceg, akinek majd Dany történetszálában lesz fontos szerepe. Anozie brit színész, a legfiatalabb, aki eljátszhatta Lear királyt a színpadon, és hamarosan a Conan a barbárban is láthatjuk majd.
A harmadik karakter nem szerepel a regényekben, illetve de, csak éppen Cleos Freynek hívják - a sorozatban Alton Lannister néven tűnik majd fel. Cleos a könyvben Lannister anyától és Frey apától származik, a sorozatban ezt lehet, felcserélték valamilyen okból, de még csak nem is ez a fura, hanem az, hogy lényegi szerepe csak a harmadik könyvben lesz - ezek szerint a sorozat írói kicsit belenyúlnak majd a történetbe. Karl Davies színészt választották ki erre a szerepre, aki az Emerdale és a Kingdom című brit sorozatokból lehet ismert, már ha, amerikai produkcióban még nem szerepelt.
dagatt_pb 2011.08.04. 12:33:25
Neretil 2011.08.04. 12:40:23
Az író pedig ha jól tudom végig felügyeli a forgatást, ha jóváhagyta ezeket a módosításokat, akkor valami nyomós oka csak van.
Első évad kotta szerint ment 1-2 apró eltéréssel, másodikban az időrenden és karaktereken változtatnak, harmadik évad pedig már az űrben játszódó scifi lesz :D
iwen 2011.08.04. 12:50:01
Azt nem tudja valaki, hogy milyen néven fog futni ez az évad? Simán második évad, vagy kap egy alcímet, mint a Spartacus: Game of Thrones: A Clash of Kings (got-cok :D)
beavereater [AT] 2011.08.04. 13:07:47
desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2011.08.04. 13:54:07
beavereater [AT] 2011.08.04. 14:23:29
"Rendesen belekavarnak a 2. évadba. A Comic con-on azt nyilatkozták, hogy a 2. évadba csak a Királyok csatája felét veszik bele, a hosszúság és a történeti hűség kedvéért."
szepi79 2011.08.04. 14:51:45
iwen 2011.08.04. 15:02:20
kla 2011.08.04. 18:35:32
nathalie 2011.08.05. 08:44:22
Tryptich 2011.08.09. 12:50:07