Ryan Murphy, a Glee (előtte a Kés/alatt) készítője az F/X-nek forgat horrorsorozatot, amit stílszerűen American Horror Story-nak nevezett el. A Dylan McDermott, Connie Britton és Jessica Lange főszereplésével készülő első évad 13 részes lesz, a bemutató dátuma pedig október 5., ha minden igaz. A sztoriról eddig nem sokat lehetett tudni, most végre Murphy és a sorozat másik író-producere, Brad Falchuk elárulta, hogy McDermott egy pszichátert alakít majd, aki megcsalja nejét (Connie Britton), és ezek után vidékre költözteti családját, hogy ott próbálja meg rendbe tenni a romokban heverő házasságot. A ház, amibe beköltöznek, láthatóan mindent tud félelmeikről, és ezt kihasználva hozza a frászt a szereplőkre.
A természetfeletti elemeket is felvonultató történet (a házvezetőnőt a férj és a feleség is másképpen látja) írása során a készítők olyan klasszikus horrorfilmeket vettek alapul a hangulat megteremtéséhez, mint a Ragyogás vagy a Rosemary' Baby. A pilot a tesztvetítéseken olyan jól szerepelt, hogy Murphy még a hivatalos zöld lámpa előtt összetoborozta az írói stábot, így mire az F/X szólt, már pár forgatókönyvvel készen is voltak. A forgatás két héten belül megkezdődik, további szereplők: Frances Conroy, Alexandra Breckenridge, Taissa Farmiga, Evan Peters és Denis O'Hare.
EasyFriend 2011.07.20. 14:31:25
Agytörzsy Professzor 2011.07.20. 14:36:37
Thrasher 2011.07.20. 18:32:52
minek?
DurvaPisti 2011.07.20. 19:24:58
:)
De tényleg!