Monte-Carlóban, mármint magában a városban szinte semmit nem lehet észlelni abból, hogy Európa és talán a világ legjelentősebb tévéfesztiválja zajlik itt éppen (nem vásár, hanem fesztivál, azért írom), hacsak nem számítom a díjként átadott Arany nimfát ábrázoló plakátokat és a verseny hivatalos logójával felmatricázott fekete limuzinokat, amikkel a helyszínre hurcolják a hírességeket.

A Grimaldi Forum nevű konferenciaközpont kezd egy szürreális embervásárra hasonlítani, ahová szigorú arcú sajtósok hordják egyre a portékát, beterelik őket egy szűk karámba, kapnak vizet, kávét, kisminkelik őket, aztán egész nap ülnek és idióta kérdésekre válaszolnak. Mert ne legyenek illúzióink, nemigen van olyan kérdés, amit húsz kerekasztal-beszélgetés, egyéni interjú vagy sajtótájékoztató alatt ne tettek volna fel a színészeknek, és nem, az én kérdéseim sem voltak korszakalkotók, bár Matthew Gray Gubler, a Gyilkos elmék kisfiús arcú okosemberét, Spencert alakító színész az egyikre azt mondta, hogy fasza volt.

Különösebben persze nem sajnálom a hollywoodi első és második vonalat, a promóció, a portéka körüli felhajtás keltése szerves része az üzletnek, és minden valamira való szerződés része. Ők is csak a nagy médiagépezet részei, pont úgy, mint mi, akik beszámolunk az eseményről, és leírjuk egy poszton belül kétszer, hogy Gyilkos elmék, hadd örüljön a hazai sajtós az említésnek. A konferenciaközpont első emeleti, nagyjából másfél kézlabdapálya méretű helyiségében mozgatható válaszfalakkal alakítottak ki három nagyobb területet, egyet az ABC Television Studios gyártásában készülő sorozatoknak, egyet a producereknek és főleg európai színészeknek, egy központit pedig mindenki másnak.

Itt zavarja le az interjúkat a 300 akkreditált újságíró (a tévéseket hálistennek egy külön emeletre rakták), 3-8 fős csoportokban (elméletileg) 10-20 perc alatt, vagy egyedül, öt percet kapva. A sajtótájékoztatókat a tavalyiaktól ellentétben már nem rögzítik, így ha erre is kíváncsi az ember, teszem azt azért, mert maradt ki kérdése, amit nem tudott feltenni az interjú alatt, akkor ide is diktafonnal kell mennie. A menet elég feszes, tízperces szünetnél hosszabb nem nagyon van két interjú között, egy cigi épphogy belefér. Furcsa, de míg tavaly a résztvevők közül vagy hat színész is lelkesen dohányzott a teraszon, idén egyikük sem.

A szervezők egyébként nagyon nem szeretik, ha az újságírók felügyelet nélkül kódorognak össze-vissza, így az interjúk előtt be kell jelentkezni, és addig ott üldögélni az előtérben, míg nem szólítanak - ez addig nem nagy gond, míg minden időben zajlik, de amikor Maggie Q sajtósa 30 percet váratja az embert, majd a beígért 15 percet elegánsan megfelezi, az meglehetősen idegesítő, bár utólag annyira nem bántam, mert az új Nikita főszereplője a pr-szöveg darálásán és pár erőltetett nevetésen túl másra nem volt hajlandó, arra a kérdésre pedig, hogy mi értelme volt két mozifilm és egy sorozat után még egyet csinálni, nem volt hajlandó válaszolni.

A második napon sikerült beszélgetnem Matthew Gray Gublerrel, Owain Yeomannal (Mentalista) és Archie Panjabival (Férjem védelmében), az interjúkat hamarosan olvashatják a comment:com-on. (A Maggie Q-val és Jason Priestley-vel készült beszélgetés anyaga majd egy közös cikkben köszön vissza.)