A CBS-nek sokáig nem volt olyan sorozata, amiben erős nőalakok vitték volna a prímet . egészen addig, míg Julianne Margulies főszereplésével be nem mutatták a The Good Wife, azaz Férjem védelmében című sorozatukat, mert ezzel egycsapásra megoldódott ez a probléma is. Margulies mellett Archie Panjabi és Christine Baranski az, aki a sorozatot két évad alatt a csatorna messze legjobb drámájává tette, kettőjük (Margulies és Panjabi) pedig díjakat is nyertek alakításukért.
A második évadra a sorozat egyre nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy az addig kissé háttérbe szorított egyéb szereplőket is előrébb tolja (és a két idegesítő gyereket kissé hanyagolja), ami nagyon jót tett a történetnek. Az átívelő szál is megmaradt persze, a hűtlen, majd lesittelt, végül felmentet férje helyett ismét az igát húzó nő történetével a női nézők több szinten is azonosulni tudtak, és ez a nézettségen is meglátszott, az idei 12,9 milliós átlagnézőszám simán top 20-as pozíciót ért.
A történetek maguk, mármint az ügyek, amiket a háttérben folyamatosan bonyolódó főszál mellé kapunk, néha nem túl érdekesek, de az ügyvédi iroda kulisszái mögötti szarkavarás, Alicia férjének választási kampánya és a két szerelmi szál (no meg a kismillió apróság, kezdve a Kalinda-Blake rivalizálástól a Childs-Florrick csörtén át Cary folyton változó lojalitásáig) igen szórakoztató és néhol kifejezetten lebilincselő sorozatot eredményezett. A színészekre egy szavunk nem lehet, Panjabi és Margulies mellett Josh Charles, Christine Baranski és a Florrick nagyit alakító Mary Beth Pail játéka volt egészen kivételes, de még rajtuk is túltett Alan Cumming, aki egyszerű mellékszereplőből lett nélkülözhetetlen alkotóelem a szépen lassan nagyszerű ensemble drámává átalakuló sorozatban.
Az évadot lezáró személyes dráma nekem egy kicsit túl erőltetettnek tűnik, az időzítése legalábbis mindenképpen, de ettől még kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a színészek kiélhessék magukat. Az íróknak és a rendezőnek innen is egy hatalmas gratula a liftes jelenetért, amivel egy szokványosnak tűnő motívumba sikerrel vittek új színt és életet. Továbbra is az egyik biztos pont a hetemben. Értékelés: 4,5/5.
BaT2 2011.05.31. 11:57:17
KeiraMorgan 2011.05.31. 18:40:29