Az első évad után kegyelemkenyéren túlélő ABC-sorozat szépen lassan kinőtte magát, a Dancing with the Stars felvezetéssel kiválóan élve kialakította saját, stabilan tízmillió körüli rajongótáborát, és a második évad végére egy komolyan vehető vicceskrimivé avanzsált. A harmadik évadban is egészen jól alakultak a dolgok, míg a készítők el nem kezdtek egy első évad óta elvarratlanul lebegő szálat erőltetni, és rá nem mentek a parasztvakításra. Spoileresek leszünk.
Nyugi, Beckett nem halt meg. Nem volt rajta golyóálló mellény, mint azt a készítő elárulta, hátha ezzel még jobban a kétségbeesés szélére kergeti a rajongókat, de ez nem jelent semmit, nem fejlövést kapott, a tévésorozatokban pedig még a kombinált szív-tüdő-májátültetést is túl lehet élni. Túl is fogja, mert a Castle attól olyan, amilyen, hogy a két főszereplő fülig szerelmes egymásba, de ezt nem merik bevallani a másik előtt, az egyenlet egyik alkotóeleme nélkül pedig a másik nem ér semmit.
A vicces beszólások közepette megoldott heti bűnügyek mellett az évad két fő motívuma Castle lányának felnövése és a Beckett halott muterja körüli rejtély feloldása volt - az első hiteles volt és szerethető, különösen a színészeknek köszönhetően (bár el tudnám viselni, ha a Nathan Fillion muterját alakító Susan Sullivan többet szerepelne), a másik meg ont annyira erőltetett, mint amilyennek gondoltam - pedig az első évad végén / a második elején olyan jól megoldották ezt a kérdést. Itt bezzeg előrángattak korrupt rendőröket meg összeesküdő titokzatos ismeretlenek, kőkemény bérgyilkost és bíróságról hihetetlen bénasággal menekülő rabot - ezeknél a forgatókönyveknél még Rick Castle is jobb konfliktusokat ír.
A sokkolónak szánt zárójelenet azért idegesített halálra, mert semmi értelme nincsen, Castle a látszólag haldokló Beckettnek szerelmet vall, a következő évadban a nő a kórházban fekve majd azt mondja, nem emlékszik semmire, de a pillantásával (nekünk) elárulja, hogy de igen, nagyon is tudja, mi a helyzet, de nem fog lépni semmit. Ruben Santiago Hudson (Beckett főnöke) lehet beleunt a szerepbe, azért kérte a kiíratását, mindenesetre az íróktól nem volt szép, hogy Beckett anyjának meggyilkolásába is belekeverték, ennél még az is jobb lett volna, ha elüti egy villamos.
Sajnos a rejtély továbbra sincs feloldva, nem tudjuk, ki lőtt, és miért, ki adta ki a parancsot és miért, így legalább három epizód erejéig megint ezzel fogunk foglalkozni: az évadnyitóban, a midseason fináléban és az újabb évadzáróban. Kár.
barcaxavi 2011.05.23. 13:57:06
Én elég nagyot csalódtam az említett utolsó részben. Rettentően közhelyes volt, nem értem miért gondolják azt, hogyha valami alá monumentális zenét meg effekteket kevernek, akkor máris kiesek a fotelből. A legnevetségesebb talán Esposito és Ryan "verekedése" volt a sikátorban. Már sajnálom, hogy nem pörgettem tovább.
AttilaBeregi 2011.05.23. 14:10:03
Pedig nagyon vártam az utolsó részt.
A két főszereplő között mát nagyon ért egy ilyesmi megnyilvánulás, de ez a legutolsó jelenet tényleg gáz. Én is azért utálom az ilyeneket, mert a főszereplő sejthetően aláírt a következő évadra, akkor tuti nem hal meg, akkor meg minek itt a dráma...
Egyszer úgy szeretnék már egy vicces cliffhanger-t... attól még ugyanúgy leülnék a következő évadra. Szerintem sokan mások is.
nathalie 2011.05.23. 14:27:57
Azt hittem csak nekem volt kínos az a verekedés. Ennél a sorozatnál sose éreztem még ezt, de az a rész nagyon nagy csalódás volt, szinte égtem a képernyő előtt.
A másik roppantul béna jelenet Castle és Becket veszekedése volt. Annyira teátrális volt az egész.
fotelban · http://www.hangzorro.hu 2011.05.23. 16:35:51
Neoprimitív 2011.05.23. 19:28:42
Marad a sosem látott dokibácsi formai kifogásnak (valahol zseniális megoldás, de ennyi pénzt is kár volt kiadni rá, elég lett volna csak egy kép róla Beckett íróasztalán). Én egyelőre letettem arról, hogy az első két évad egymást cukkoló, érdekes karakterei visszatérnek. Majd talán valamikor a hatodik évad után, ha kihúzza addig.
fortytwo 2011.05.24. 12:14:56
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.05.24. 21:21:17
Az évaddal nekem nem volt különösebb gondom, amikor vicces volt, akkor vicces volt, amikor meg komolyabbá vált az sem volt hátrányos. Az uccsó résznél hirtelen előtérbe került a kapitány, nálam nem váltott ki nagyobb érzelmet, hogy kicsinálták. Eddig is csak jött ment, szólt egy két jó szót, pár részben fel se bukkant. Attól nem félek, hogy Backett elhunyt, a negyedik évad első felében már meg is oldja a következő ügyét:)
2011.05.25. 11:19:20
- Halott, Castle és Beckett érkezik, jópofázik, Laney belövi a halál időpontját.
- "A" gyanusított, aki kimagyarázza magát, és utalást tesz "B"-re, lassan rákevert zenével.
- Főcím
- Kávézás, teóriázás, évődés.
- "B" utáni nyomozás, ahol felbukkan "C", a készségesen együttműködő férj/barát/manager/partner, illetve "D" aki "B" alibije után a következő gyanusított (Ryan vagy Esposito részenkénti két-három mondata, amiben ismertetik egy portás, vagy térfigyelő kamera általi alibi tényét).
- Bújtatott Firefly-referencia.
- "B" meggyanúsítása, kihallgatása, ahol kiderül hogy ugyan zsarolta/dugta/fenyegette az áldozatot, de nem ő volt, mert :(opcionálisan Alexis, vagy a Mutter valami félmondatából asszociálhatóan)
- "C"-ről derül ki hogy ő a geciember, akit egy trükkös szembesítés/autósüldözés/bújkálós lövöldözős rész után elkapnak.
- Levezető poénkodás.
Mindemellett szeretem a sorozatot, csak kurvára egy kaptafa minden rész.
Atis52 2011.05.25. 12:57:59
Maximálisan egyetértek ! :)
Az évadzáró nekem bejött, Beckett lelövése viszont túlzás volt.