Az elmúlt öt évben nagyjából stagnált azok száma, akiket a tévé elér, 2010-ben Magyarországon mintegy 7,3 millióan ültek le készülékeik elé naponta legalább egy percre. Eközben a 2009-es 265 percről 285-re növekedett az egy nap alatt tévézésre fordított átlagos idő - mondta el az AGB Nielsen Médiakutató Kft. szerdai konferencián Vörös Csilla ügyvezető igazgató.
A szakember szerint a televíziózási idő növekedésére hatással voltak a sportesemények (mindenekelőtt a futball világbajnokság), a tehetségkutató műsorok, a sorozatok, a gyerekműsorok. Fontos trend a tematikus csatornák térnyerése, a platformjavulás és hogy egyre több csatorna érhető el. Nem elhanyagolható a gazdasági nehézségek hatása sem, hiszen a válságnak "köszönhetően" több lett a munkaerőpiaci értelemben inaktív ember, akik jobban ráérnek tévézni. A pénzügyi krízis miatti növekedés egyébként világtrend: 2005 és 2010 között átlagosan hat perccel emelkedett a tévézésre fordított idő globális szinten – írja a mediainfo.hu.
Kiderült, hogy az internethasználat csökkenti ugyan a tévénézési időt, de arról - egyelőre - nincs szó, hogy a világháló átvenné a televízió szerepét. Az internetet használók és nem használók között a - kereskedelmileg legfontosabb - 18-49 éves korosztály körében van a legnagyobb különbség, mintegy másfél óra a tévézési idő tekintetében, de még a netezők is csaknem napi négy órát ülnek a televízió előtt átlagosan.
Az eszközellátottságról szólva Vörös Csilla elmondta: a digitális vételi mód növekszik, jelenleg a háztartások nagyjából 38 százaléka használja ezt. Az analóg földi enyhén csökkent 2009-ről 2010-re, de az ilyen vételt használó háztartások aránya még mindig majdnem 20 százalékos. Az analóg kábel viszi egyelőre a pálmát, 42 százalék körül áll, a digitális műhold 19, a digitális kábel 14,2, az IPTV 2,7 százalékon.
A magyar nyelvű csatornák száma a 2009-es 91-ről 101-re nőtt 2010-ben. A panelháztartásokban átlagosan 39 csatornát fognak, a sokcsatornás panelekben 47-et, ennek viszont nagyjából a felét nézik is a lakók: 21-et illetve 24-et. A háztartások 10,3 százalékában van olyan médiafogyasztó, aki interneten is tévézik, ez enyhe növekedés az egy évvel korábbi adathoz képest.
garnéla mák 2011.05.12. 14:58:22
mildi 2011.05.12. 15:38:33
neked ugatok 2011.05.12. 15:41:03
Persze a net előtt eltöltött napi kb 12 (ebből 8 munka) óra nem javít a saját helyzetemen, de legalább megválogatom milyen szemetet nézek / olvasok / töltök le...
Reiner Freud 2011.05.12. 15:41:04
juhaszvik 2011.05.12. 15:54:50
ezt leszámítva viszont tudatos tévénéző vagyok, ha reklám van átkapcsolok :)
szóval nem tudom, hogy mennyire vonatkozik rám ez a statisztika, mert hétköznap átlag 5-6 órát van bekapcsolva a tévém, de jó ha 1-1,5 órán át köt le a sugárzott tartalom.
nrataw 2011.05.12. 17:23:30
nrataw 2011.05.12. 17:25:46
öntelt radírpók 2011.05.12. 17:50:19
persze azért a helyzet nem ilyen egyszerű
öntelt radírpók 2011.05.12. 17:52:36
kutanmikozis 2011.05.13. 07:13:04
Mundr 2011.05.13. 08:39:19
StZ 2011.05.13. 14:13:44