Visszatér a médiába Bakács Tibor. Bármennyire hihetetlen, de a Megasztár korábbi zsűritagja pont a szalámilopási botránynak köszönheti, hogy jól jövedelmező álláshoz jutott: egy amerikai cégtulajdonos hallott ugyanis az ügyről, és azt mondta: ő az a sajtómunkás, aki kell neki a magyarországi vállalkozásának beindításához.
Kérésünkre azonban Bakács Tibor kivételt tett, és „megszegte" a korábban tett hallgatási fogadalmát – azt ígérte ugyanis, hogy a háttérbe vonul, és többet nem nyilatkozik – elárulta, hogyan akarja rendbe hozni az életét.– Azt tudtam, hogy a médiában fogok elhelyezkedni, csak azt nem, hogy hol és mikor. A jóisten azonban segít a bajban. Nagyon hálás vagyok ezért neki – mondta némi pátosszal a hangjában Bakács. – Internetes hírportált fogunk majd csinálni, egy amerikai üzletember lesz a tulajdonosa. Ha minden a terv szerint halad, már az idén nyár elején beindítjuk. Komplett stábbal dolgozunk majd. Lesznek fotósok és bloggerek is. Azt hiszem, a szalámis üggyel keltettem fel az amerikaiak figyelmét. Azt mondták, hisznek bennem, és rám kellene bízni ezt a feladatot.
A lesajnált Bakácsból tehát hamarosan főnök lesz, de mint mondja, ettől semmi sem változik. Ő ugyanaz a földön járó típus marad, mint volt. A balhéra pedig – ha netán úgy adódna, hogy elfelejtené – egyébként is nap mint nap emlékeztetik.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.05.02. 15:03:03
Holnap én is elmegyek a tecsóba és lopok valamit, hátha hátára kap a hírnév..
spontan · http://erdekessegek.info 2011.05.02. 15:30:34
digitime 2011.05.02. 15:49:07
pityipalkó 2011.05.02. 16:16:26
ElPadre 2011.05.02. 18:05:24
sorozatos · http://sorozatos.blog.hu/ 2011.05.03. 00:32:22
szvsz várni kellett volna még (pár hete:D), hisz a magyar ember gyorsan felejt:)
Médiageci · http://twitter.com/mediageci 2011.05.03. 01:06:20
Mondjuk, ha ez kell, hogy valaki komolyabb, nem csak mellékest biztosító lapnál kapjon állást, megyek én is szalámit lopni. :)
kukoid1 2011.05.03. 08:40:35
digitime 2011.05.03. 11:44:33
Bumpkin 2011.05.04. 16:03:37