A rádió január 16-án sugárzott utoljára Budapesten, mivel nem kérte műsorszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítását a lejárt középhullámú frekvenciájára. Azóta az interneten, műholdon, valamint az NMHH korábbi döntései értelmében a székesfehérvári és a szombathelyi vételkörzetben sugározhattak.
A Magyar Katolikus Rádió azonban múlt szerdán megkapta az NMHH-tól a Budapest 102,1 MHz ultrarövidhullámú frekvencia használatát, melyre egyedüli ajánlattévőként pályáztak. Az MTI szerint az MKR éjszaka már meg is kezdte az URH sávon a sugárzást. Radetzky András főszerkesztő szerint az adó továbbra is hitvallásának tekinti, hogy minőségi közszolgálati műsorokat kínáljon a hallgatóknak.
A Magyar Katolikus Rádió egyébként korábban pályázott a közműsor-szolgáltatásra kiírt 92,9-es frekvenciára is, ám azt az akkori ORTT a Klubrádiónak ítélte. A döntést az NMHH decemberben visszavonta, és kiderült, hogy a pályázatot Szalai Annamária szerint eleve a katolikus rádiónak írták ki. A döntés miatt a Klubrádió a bírósághoz fordult, az MKR pedig bejelentette, hogy amennyiben a médiahatóság újra kiírja a frekvenciára a pályázatot, akkor megint megpályázzák. A 92,9-es frekvencia kiírásáról azonban egyelőre még nem döntött a médiahatóság.
spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2011.04.26. 10:39:38
Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2011.04.26. 11:41:33
cogito verus 2011.04.26. 11:47:15
Kiváncsi vagyok hányan hallgatják pl. a Mária adó vecsernyei zsolozsmáit.
Ki finanszírozza ezeket? Az adózó állampolgár?
Minek? Aki imádkozni akar az megteheti rádió vagy tv segítség nélkül is.
Felesleges pénzkidobás.
Most amikor néhány milliót, tízmilliót nem fizet ki a kormány még megnyert pályázatok nyerteseinek is, mert nem a szája íze szerinti műsort sugároznak. A Klub Rádiót meg bizonytalanságban tartja, a cégeket a pályázatokon való hátrányos megkülönböztetési félelmekkel meg távolt tartja a hirdetéstől.
Hol van itt a világnézeti semlegesség?
Adjanak pénzt ateista műsorokra is! Többen vagyunk mint azok, akik a vallási műsorokra igényt tartanak!
djlacee · http://www.ikvahir.eu/ 2011.04.26. 11:47:52
nabu 2011.04.26. 12:13:37
cogito verus 2011.04.26. 12:47:18
Ha viszont állami, adópénzből történik a finanszírozása, akkor a törvény előtti egyenlőség szellemében az ateistáknak arányos nagyságu támogatást tartanék jogosnak, persze a propagandára is.
barkas MDP 2011.04.26. 14:25:21
cogito verus 2011.04.26. 18:27:48
Remélme nem azt állítod, hogy a Katolikus Egyház nem részesül jelentős, sok milliárdos állami támogatásba...
A többi már csak zseb kérdés.
Egyébként, ha elolvasod, amit írtam, akkor látni fogod, hogy csak a lelkiismereti szabadság és a törvény előtti egyenlőség az amit kérek. Ha x összeg megy el támogatásra egy vallási szervezet számára átlagosa, akkor
ugyanennyi jár azoknak a céloknak a támogatására is, akik nem tartoznak egy egyházhoz, vagy felekezethez sem.
Vitatkozz, érvelj!