A Terminátor-franchise a producerek sírása ellenére igencsak jól jövedelmező vállalkozás volt, és ha jobban belegondolunk, a történet simán megért egy tévésorozatot már akkor is, amikor még a kaliforniai exkormányzó ült a Harley nyergében, bár 1991-ben ha valaki felvetette volna, hogy kell neki ötmillió dollár egy pilotra, valószínűleg körberöhögték volna.

A C2 Pictures, Andy Vajna és Mario Kassar újabb közös vállalkozása (ők ketten a voltak Terminátor-jogokat korábban birtolkó Carolco nevű cég főnökei is) 2005-ben kezdett el komolyabban foglalkozni a dologgal a Fox tévétársasággal karöltve. A pilotot 2006 augusztus 28-án rendelték be, 2007 májusában zöld utat kapott maga a sorozat is, 2008 január 13-án pedig a tévében is felvillant a jól ismert vörös szempár.

Mivel a tévés költségvetést össze sem lehet vetni egy nagy hollywoodi filmével, különösen egy olyanéval nem, amiben minden felrobban, összedől és kigyullad, a Terminator: The Sarah Connor Chronicles (Terminátor: Sarah Connor krónikái) nem követhette azt az irányt, amit a filmek tűztek ki. Ez nagyjából annyit jelent, hogy grandiózus látványra, kismillió robotharcosra és hitelesen szétdúlt jövőbeli világra csak a nagyon naiv rajongók számítottak. A készítők jóelőre megmondták, hogy a költséges pilot után (amibe azért apait-anyait beleadtak) nem kapunk hetente új robotokat, és nem amortizálnak le komplett kisvárosokat, inkább a karakterekre koncentrálnak majd.

Azért nem kell megijedni, a két évadot megélt sorozat a Terminátor-saga összes védjegyét felvonultatja, vannak benne robotok, robotnők, időutazás, fiát anyatigrisként védelmező nő, és még akciókra is jutott némi pénz. Sarah Connor krónikái az Ítéletnaphoz hasonlóan az anya története, aki mindent megtesz azért, hogy a fiából az a John Connor váljon, aki az emberiség egyetlen reménysugarát jelenti a meglehetősen szétkúrt jövőben. A főszerepre éppen ezért választottak egy olyan színésznőt, az angol Lena Headeyt, aki pont olyan kemény muter tudott lenni, mint elődje, Linda Hamilton.

A TSCC készítői a sorozat kezdőpontjának az Ítéletnap történéseit tekintették, Josh Friedman készítő a harmadik Terminátor-mozifilmet, a Gépek lázadását figyelmen kívül hagyta, inkább egy újabb idősíkot indított el. Ami az ítéletnapot, azaz a Skynet öntudatra ébredését illeti, a tévésorozat pár évvel kitolta a vészjósló dátumot (a Terminátor 2-ben 1997 augusztus 29 a nagy nap), egészen 2011 április 19-re. Illetve a világ végét 21-ére, hogy az öntudatra ébredés és a pusztítás között mit csinált a Skynet, azt nem tudjuk, talán frissítette az operációs rendszerét. Ehhez az is kellett, hogy a sorozat pilotjában az FBI és egy elég elszánt vasember elől menekülő Connor-család és a fiú védelmére kivezényelt testőrrobot(nő) egy bizbasz segítségével 1999-ből 2007-be időutazzon.

A széria történései így a jelenben játszódtak, ami megkönnyítette a kellékesek és díszlettervezők dolgát, a külső felvételek során nem kellett ügyelni az anakronizmusra, és így tovább - költséghatékony módszer az biztos, csak éppen újabb időparadoxont indított el a történetben, nem mintha nem lett volna elég belőlük addig is. A készítők ráadásul az emberek és a gonosz robotok mellé behoztak egy újabb frakciót, a jövőből érkezett szakadár kiborgokból szerveződött ellenállást, csak hogy ne legyen nyugta az embernek.

A pilot nézettségét látva a producerek minden bizonnyal elővették a jobbik pezsgőt a bárszekrényből, 11,1-es ratinget hozott az első rész a 18-49 évesek körében, amivel a 2007-2008-as tévés évad legjobban rajtoló nem reality műsora volt, 18 millió nézője tekintélyt parancsolóan magasnak számított akkoriban (manapság egyetlen Fox-sorozat sem tud ennyit), de a lendület hamar alábbhagyott. A második epizódra (egy nappal később!) már csak 10 millió néző tért vissza, és ugyan az évad végéig nyolcmillió körüli átlagot (hozzá 5,2-es átlagos közönségarányt) stabilan hozott a TSCC, mégis kétséges volt, hogy kell-e belőle a Foxnak még egy évad.

Kellett, a kilencrészes első etap után jöhetett egy rendes, 22 epizódos második, ami sokkal kevésbé volt szerializált, mint az első, azaz nem okozott különösebb gondot a történet megértése, ha a néző kihagyott egy-egy részt. A készítők arra számítottak, ettől majd megnő a nézettség, de legalábbis nem csökken, a Fox viszont péntek estére tette át a sorozatot, arra a napra, ahová meghalni mennek a szériák, mert a 18-49-es korosztály ilyenkor nem a tévé előtt, hanem valamelyik kocsmában múlatja az időt. A nézettség folyamatosan csökkent, és már az évad közepén lehetett sejteni, hogy nem lesz folytatása.

Kár, mert a sorozatot lezáró epizód egy újabb időutazással szinte lenullázta az addig történteket, és új idősíkot nyitott, egy olyan jövőről mesélve, amiben John Connor még nem az emberek bölcs vezére, hanem csak egy nyikhaj kölyök, akit senki nem ismer. Josh Friedman készítő terve szerint a harmadik évadban megtudtuk volna, miért nem John az ellenállás vezetője (2026-ban vagy 2027-ben vagyunk, a kiborgok javában dúlják a végeket), és az is kiderült volna, hogy miután fia a jövőbe ugrik 2009-ben, Sarah Connor lesz az ellenállás első vezetője.

A Terminátor-franchise történetének anyagilag legkevésbé sikeres darabja volt a tévésorozat, pedig voltak értékei bőven. Sokkal inkább koncentrált a karakterek fejlődésére és boncolgatott érdekes kérdéseket, mint a filmek. Sajnos ezzel pont azt a hardcore-rajongói réteget idegenítette el, akik a túléléshez kellettek volna - nekik az akció, a klasszikus Terminátor-stílusjegyek kellettek, nem a lelkizés és egy fiú felnőtté válása.