Az amerikai sorozatgyártásban a minőséget eddig főleg a két nagy fizetős kábeltévé, a Showtme és az HBO produkció jelentették, no meg pár network-sorozat, bár az utóbbi öt évet elnézve sitcomokon kívül minőségi drámát ők nem nagyon termeltek ki, talán a Blue Bloods a maga egyszerűségével, de erős családi üzenetével lehet nyerő a jövőben. Aztán 2007-ben megjelent a színen az AMC nevű kábeladó a Mad Men című, az 1960-as években játszódó sorozatával, majd egy évre rá a családját methamfetanin kotyvasztásából eltartó, rákos kémiatanárral, és a kis adó hirtelen tényező lett a sorozatpiacon. Legújabb szériájuk, a The Killing újabb ajtókat nyit meg előttük, minősége pedig a megszokott AMC-színvonalat nyújtja.

Míg a Mad Men és a Breaking Bad a high-concept drámát, a The Walking Dead pedig a horrort képviseli a csatornán (az érkező Hell on Wheels pedig a westernt fogja), a The Killing című dán sorozat remake-je a network tévék procedurális sorozatdömpingjébe belefáradt, a Drót és a Kemény zsaruk távozása óta csak a Southlandnek örvendő krimikedvelőknek nyújt alternatívát, nem is akármilyet. A történet egy lány elrablásáról és meggyilkolásáról szól, egy ügy az egész évad, aprólékos, alapos, gondos szerkesztéssel és részletes karakterfejlődéssel megtámogatva, nem sietünk el semmit, mert minek, a rendőrök sem 42 perc alatt oldanak meg egy ügyet a valóságban sem.

Minden epizód a nyomozás egy-egy napját krónikálja majd, (nyitányként menten egy duplát kaptunk) és 13 részben mesélik el a történetet, amit mellesleg a dán eredeti 20-ban tálalt - kíváncsi vagyok, mit kell így kihagynia Veena Sud készítőnek, aki korábban a Döglött akták mellett tevékenykedett. A történet komplikáltabb lesz annál, mint aminek első blikkre látszik, a nyomozás szálai egy gazdag család legifjabb, és természetesen seggfej tagjától egy politikusig vezetnek, mindezt komplikálja még az is, hogy a vezető nyomozó éppen költözés közben van.

A casting egyelőre nagyon jó, a főszerepre kiválasztott Mireille Enos 1994 óta dolgozik a tévében, de ez az első főszerepe - talán azért, mert nem az az amerikai műanyag szépség, amit a nézők megszoktak, hanem egy hús-vér nő. A játéka kifinomult és érzékeny, az arcával sokkal többet mond, mint amennyit kollégái szoktak általában. A társát alakító Joel Kinnaman neve sem túl ismert, ez a szerep neki is kiugrást hozhat, mert jól hozza a beleszarós, de alapos rendőrt, mint ahogy a lány szüleit alakító Michelle Forbes - Brent Sexton duóra, vagy a politikust megszemélyesítő Billy Campbellre sem lehet panasz.

Amiben a The Killing még többet nyújt a többi kriminél, az a képi világ, az eső szinte állandóan esik (Seattle-ben vagyunk, nem csoda), nincsenek élén színek, csak barnás-szürkés képek, állandóan valami nyomasztó, depressziós hangulat lengi be a jeleneteket, a belső fevételek szűk terekben játszódnak, a családi ház, a nyomozók irodája, de még a halott lány iskolájának helyiségei is szűkítik a teret, ezzel is fokozva a kényelmetlen érzést a nézőben. Ha valaki szereti az amerikai sorozatoktól merőben eltérő hangulatú és képi világú, de izgalmas sorozatokat, és nem bánja, ha a szereplői nem a divatlapok címlapjáról ugrottak a képernyőre, ki ne hagyja a The Killinget.