A CBS olyan jól megél a procedurális sorozataiból, hogy eszük ágában nincs bevállalósabb, formabontóbb szériák felé kacsintgatni - minek is tennék, ha az ismerős kaptafáról le lehet húzni még egy bőrt? A CSI- és az NCIS-család mellé múlt héten érkezett meg a Gyilkos elmék spinoffja, a sorozat, ami annyira szar, hogy már az idétlenségén sem lehet röhögni, és csak arra jó, hogy az ember végképp megutálja a műfajt. Spoileresek leszünk.

Annyi elmebeteg gyilkos a világon nincs, mint a CBS nyomozós sorozataiban, ölnek itt csak úgy, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, meg minden elképzelhető módon, sajnos a kitolt szemek és saját beleivel fellógatott fogyatékkal élő iraki veterán láttán az ember már csak legyint, mert egy idő után (két hét CBS-nézés) telítődik a borzalmakkal, és nem érdekli már az sem, hogy a lányát elvesztő csávó (akit a sorozatvilág egyik jól ismert arca, az Elmeháborodott Karaktert Megbízhatóan Hozó Vendégszínész alakít) mi a faszért rabol két kisgyereket magának.

Ha pedig a nézőt már rohadtul nem érdekli, mi a sorozat ún. cselekménye, akkor kénytelen a többi alkotóelemre koncentrálni (mert úgyis tudja, hogy elkapják a gonoszt, a kisgyerekek pedig megússzák), és ekkor kezdődnek a bajok. A Suspect Behavior ugyanis egy tákolmány, a megszokottnál is klisésebb karakterekkel (a Határozott Jellemű Csapatvezető, az Egzotikus Akcentussal Beszélő Ember, a Börtönben Leckét Megtanuló Ember, a Jónő, az Akadékoskodó Nő, a Számítógéppel Mindent Megoldó Nő), nevetséges dialógusokkal és történetvezetéssel.

Ami a procedurális sorozatokban kínos, az itt mind megvan, erőltetett beszélgetésekben pillantunk bele a szereplők múltjába és motivációjába, a nyomozás tulajdonképpen annyiból áll, hogy egy számítógép előtt gubbasztó geeknek random információkat üvöltenek tízpercenként, majd az mindent mindennel összevet, és megmondja, hol tartják fogva a kislányt, de vigyázzatok, mert az ajtó felé fordulva alszik, nehogy rárúgjátok, csók.

A színészek nem tudnak mit kezdeni a szerepükkel, Forest Whitaker önmaga rossz paródiája, Garofalo úgy lóg ki a sorozatból, mint Kiszel Tünde az MTA-gáláról, a többiek meg annyira sablonosak, hogy egy momentumukra sem emlékszem az első 42 percből. A sorozat persze kiváló számokkal nyitott, hiszen a zombieffektust meglovagló csatorna pontosan tudja, mi kell a nézőknek: agyatlan sorozatok, erőszak, vér, és a Dolgokat a Helyükre Tevő hős. Én meg inkább nézek kábelsorozatokat.