A párkapcsolatokat feldolgozó sitcomok közé két újabb versenyző érkezett, a Mad Love a tradicionálisabb, Jóbarátok-How I Met Your Mother vonalon indult el, a Traffic Light viszont (a felszínen legalábbis) formabontóbb szerkezettel operál, de ugyanazt a kérdést boncolgatja. Kár, hogy egyik sem lett annyira vicces, hogy a pilot után még egy epizódot megérjen nekem. Spoileresek leszünk.

A Mad Love azt a szakaszt dolgozza fel, amikor a párok még csak formálódnak, a főszereplő Jason Biggs - Sarah Chalke duó például az első részben össze is jön, a Judy Greer - Tyler Labine kettős meg soha, legalábbis ha a premisszát nézzük, de hát tudjuk, hogy a sitcomok világában azokból lesz a legtutibb pár, akik rühellik egymást a pilotban. A sorozat klasszikus, kevés helyszínes, többkamerás sitcom, kiismerhető poénokkal és ismerős helyzetkomikummal - ha nem lenne HIMYM, ez pont jó lenne helyette, mert Greer és Chalke vicces, Labine seggfej karaktere, amit állandóan hoz, itt is nagyszerűen működik. Kár, hogy az írók nem erőltetik meg magukat annyira, mint a szereplők.

A Traffic Light a párkapcsolatok három típusát mutatja be, a régóta házast, a friss házast, meg egy agglegényt, ami alapján a Better With You ugorhatna be bárkinek, és nem is járna túl messze az igazságtól. A szereplők viszont itt is jobbak az átlagnál, bár a visszatérő jellemzők (kocsiban telefonálás) engem már az első részben halálra idegesítettek, egy évadot így biztos nem tudok végigülni. 

Amiben a Traffic Light mégis jobb, mint a Mad Love, az, hogy talán azért, mert remake-ről van szó, vagy azért, mert nem a megszokott vígjátékos arcokat alkalmazza, egy fokkal viccesebb és szerethetőbb, mint a másik. Két-három poén (a pankrátoros szál) kifejezetten jó volt, és a három főszereplő, Kris Marshall, David Denman és Nelson Fraklin mindent megtesz annak érdekében, hogy legyen egy második évad. Kérdés, hogy elég lesz-e (szerintem nem).