Évente egyszer feltűnik valamelyik blogon Szalai Annamára zalaegerszegi szexlapja, pedig nem egy billiárdgolyóval kipeckelt szájú pornómagazin az, csak egy vidéki erotikus lap, amiben a padon ücsörögve, műszálas fürdőruhából veszi elő a mellét a helyi jó csaj. Arról persze senki nem ír, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke már 1994-ben hitet tett a sajtószabadság mellett, amikor a lap szerkesztőségi jegyzetében, az akkor két éves Miami Press nevében arról írt, hogy mégis hogyan akarják ellehetetleníteni, sőt betiltani az újságot az elvtársból lett polgárok. (A Miami monológ című írást Miami Mami néven írták alá, de hát szerkesztőségi jegyzet, Szalai Annamária pedig főszerkesztőként az egyetlen nő az impresszumban, vagyis a cikket vélhetően ő maga írta, de legalábbis szerkesztőként egyetértett vele).

Aki idegeskedik, hogy jövőre vége a sajtószabadságnak, az olvassa el a fiatal újság gyerekes kesergését, a Miami Press problémáit értelmezze távlatokban, határok nélkül a sajtószabadságra, és rögtön mosolygós nyugalom szállja majd meg. A cikk alapján egyértelmű, hogy január elsejétől minden eddiginél liberálisabb és megengedőbb médiatestület védi majd a szólásszabadságot és a sajtót! Nem lehet másképp.

„Egyike vagyok a fene nagy sajtószabadság gyermekeinek, s ráadásul abból a fajtából, ami nem átall pucér lányokat mutogatni. … Assziszem üldöznek. … Az úgy kezdődött, hogy sok évvel ezelőtt, mielőtt megszülettem, is bántották már a hozzám hasonlókat, pedig igazából nem is voltak, mert tiltották őket. … Aztán jött a demokrácia, mi pedig sorra bújtunk elő, mert már az is szabad lett, ami tilos. Majd kiderült, hogy mégis tilos, ami szabad. … Lényeg, azt mondták, tűnjek el az utcáról, mert rosszak az erkölcseim, megrontom a népeket. … Igaz, ami igaz, erotikus vagyok. Nem is titkolom. Jobb mintha neurotikus lennék, nem? Ha! Ha! Bár kinek a pap, kinek a papné, kinek mindkettő! Erről jut eszembe, hogy főleg a templomok és iskolák környékéről zavartak el, mert a szenteseknek túl sok gyónnivalót adok, a gyerekeket meg megakasztom a növésben. … A sok bácsinak, akik ott üldögélnek a parlamentben, s unalmas perceikben tán pont engem gyűrögetnek a pad alatt még ez sem elég. Mindent elkövetnek elpusztításom érdekében. Pedig majd mind azt emlékezi, nemrég ellenálló és üldözött volt. Kedves Bácsik! Elfelejtették már, milyen érzés az? ... Egyszer szabad vagyok, egyszer nem! ... Könyörgöm, áruljátok el végre üldöztök, avagy sem! Ha sokáig várattok vele, mielőtt felnőnék, meghalok. Az meg kinek jó?”