Ha valaki 21 alkalommal csinálja meg ugyanazt a feladatot, éppen el is ronthatja egyszer-kétszer, attól még én nem kérdőjelezem meg sem a tehetségét, sem a hozzáértését. Na jó, ha egy pont engem műtő szemorvosra jön rá a selejtkészítés, azt biztos kibírnám röhögés nélkül. A Survivor eddigi 21 kiadása hozott pár egészen zseniális, nagyon sok kifejezetten élvezhető és csak maroknyi rossz évadot - ezek közé tartozik a legutóbbi, Nicaraguában játszódó is, de legalább a nyertes miatt nem kellett csalódnom. Spoileresen folytatjuk.
Fabio (született Judd) olyan taktikával nyerte meg a Survivort, amivel elméletileg nem is lenne szabad és amivel eddig senkinek nem sikerült. A reality történetének legfiatalabb nyertese az utolsó három védettségi versenyig tulajdonképpen nem csinált semmit, afféle rendes, kedves udvari bohócként szórakoztatta először a saját törzsét, majd a merge után mindenkit, aki arra járt.
Vidám, beleszarós viselkedését nem lehetett nem szeretni, a vágók is rátettek egy lapáttal, és úgy állították be, mint egy totális idiótát, akinek arról sincs fogalma, mi történik az orra előtt, nem is beszélve a háta mögött kötött szövetségekről. Nem vett részt a hátbaszúrásokban, nem szervezte meg senki kiejtését, nem hazudott szemébe egyetlen vetélytársának sem, adta az együgyű vidéki kölyköt és csókolom.
Aztán amikor a nyakára került a kés (átvitt értelemben), akkor fogta magét és megnyerte az utolsó három védettségi versenyt (logikát, erőt és kitartást igénylő is volt köztük), bemasírozott a fináléba, ahol a zsűrinek pontosan azt mondta el, amit láttak: ő aztán az égegyadta világon nem csinált semmit, csak jól érezte magát az esőerdőben, majd a végén ügyesebb, erősebb és okosabb volt, mint a többiek. Ez momentán egymillió dollárt jelentett.
Az évad maga nagyon gyengén indult, a vágók túlságosan is egy-egy figurára (Jim Johnson) koncentráltak, emiatt háttérbe szorult pár szereplő, akikben lehetett volna fantázia (Benry). Ketten is feladták a próbálkozást menet közben, ami rettentő idegesítő, a feladatok nem voltak túl megterhelők és ami taktikázás szintjén ment, az leginkább egy óvodai vitatkozásra emlékeztetett a homokozóban, Pistike eldugja a traktort Imike elől, eszem megáll.
A következő évadban alapvető változáson megy át a műsor, hiszen bevezetik a Redemption Island nevű dolgot, ami annyit tesz, hogy ha valakit kiszavaznak a játékból, az nem esik ki, hanem egy szigetre kerül, ahol úgy boldogul egyedül, ahogy tanulta - egészen addig, míg a következő versenyzőnek el nem oltják a fáklyáját.
Ezt követően ketten lesznek a szigeten, egészen addig, míg meg nem küzdenek egymással - a nyertes továbbra is marad a játékban, és várja a következő kiszavazottat. Hogy a száműzött mikor térhet vissza a többiek közé (merge? final 4?) azt nem lehet tudni, de a húzás (amit az izraeli és fülöp-szigeteki verzió már meglépett) jót tehet a játéknak. Februárban minden kiderül.
Eliot Rosewater 2010.12.21. 16:04:31
gastro vazze 2010.12.21. 17:06:21
Vajon ezt a Redemption island verziót nagyrészt akkor találták ki menetközben, mikor látták ez mekkora szar lett?
cicccccc 2011.03.08. 12:23:34
miért nem szabad így nyerni? komolyan kérdezem :)