Hosszú, erőltetett menet ért véget tegnap este a Megasztár fináléjával, hét hónapig tartott a szerényen csak legendaként aposztrofált tehetségkutató. Szombatonként, az X-faktor ellen kezdte, majd pánikszerű menekülés után pénteken folytatta, ahol már simán hozta az elvárt 40-45 százalék körüli közönségarányt és rajzolt elégedett mosolyt a Tv2-es főnökök arcára. A játékszabályokon aprókat csavartak a készítők, az első adásokba viszont ugyanúgy előjöttek az őrültek és a gondosan válogatott fahangú lúzerek, mint eddig - ezek az adások hagyományosan nagy nézettséget generálnak, hiszen mindenki szeret más szerencsétlenkedésén röhögni.
Az már sokkal kínosabb, mind a Tv2, mind az ország szempontjából, hogy a Megasztár ötödik évada nem a szépen lassan kiválogatott, közepes tehetségű énekesekről, hanem egy Alphaville-slágert kerékbe törő fazonról híresült el, a magyar popkultúrába pedig örökké meghonosodott a bikicsunáj, mint a lúzerség non plus ultrája. A pr-gépezet vért izzadt azért, hogy a sajtó leszakadjon végre a Szalacsi-Polgár Jenő-bódottág szentháromság mellé rohamléptekkel felzárkózó csávó produkciójáról, és komolyan vegye a műsort, ami különösen a konkurens X-faktor mellett tűnt kicsit hibbant unokatestvérnek.
A döntőre persze minden egyenesbe került, a magyar Susan Boyle-nak szánt Szíj Melindát a sajtó és a zsűritagok hathatós segítségével eltakarította az útból a Tv2, nem fenyegetett már az a veszély, hogy olyan hang nyer, akivel nem tud mit kezdeni a legdörzsöltebb sajtós és legtürelmesebb stylist sem. Tolvai Renáta és Kökény Attila tehetségéhez nem sok kétség fér, laikusként én mondjuk nem látom bennük azt a szikrát, amitől generációjuk Kovács Katija vagy Révész Sándora lehetne belőlük, de ha ennyien mondják, hogy a hangjukkal forradalmat lehet csinálni, hát legyen.
A döntő három óra húsz perces játékideje embert próbáló volt, a műsor első egy órájában a két döntős két-két dalt énekelt, a fennmaradó 40 percet a Tv2 meg úgy töltötte ki, ahogy tudta. A keletnémet televíziózás fénykorát felidéző díszlet minden belsőépítész rémálma lehet szerintem, ezen nem dobott egy jottányit a szánalomból elővezetett első körös lúzerek közös nótája, vagy a műsor jelmeztervezőjének ámokfutása sem, bár én kötelező viseletté tenném a tévében azt a hasig felsliccelt szoknyát, amit Liptai Claudiára adtak. Csak azért nem tudja az egész ország, hogy természetes vörös-e a műsorvezető, mert a kezében tartott mappával a meredek pillanatokban eltakarta a csúnyáját a kíváncsi operatőrök elől.
Az időhúzás persze az ilyen műsorok szerves része, elő kell vezetni az idei döntősöket és az eddigi négy műsor énekeseit is, és kezdeni velük valamit - mégis döbbenetes volt, mennyire semmilyen figura az előző nyertes Király Viktor, vagy az, hogy Rúzsa Magdin és Tóth Verán kívül tulajdonképpen egy igazán jó hangot sem sikerült kitermelnie a Megasztárnak az elmúlt öt évben. Till Attila is megér egy misét, aki képes volt a minden bizonnyal síkideg Tolvai Renátát addig cseszegetni élő adásban, míg az ki nem nyögte, hogy ő bizony az egyik kiesett versenyzővel akarja leélni az életét - a Kállay Saunders András arcára ebben a pillanatban kiülő mosolyt csak a legnagyobb jóindulattal lehetett őszintének tekinteni.
Ez a kínos izzadságszag a zsűriből is áradt, az elviselhetetlenül ripacskodó Friderikusz Sándor megint nem bírta ki, hogy ne szóljon be a csak férfi döntősökkel bíró X-faktornak, amire pontosan annyi szükség volt, mint a Kökény Attila és Zámbó Jimmy közé biggyesztett egyenlőségjelre. Szegény pali a büdös életbe' nem mossa le magáról ezt a stigmát. A technika ördöge odavert az élő adásnak, Kökény Attila mellett a Tolvai Renátával duettező Caramel Ferencnek is meggyűlt a baja a fülmonitorral, erre azért oda lehetett volna figyelni.
A finálé úgy a 90. perc körül kezdett kifulladni, a közönség sem volt már olyan lelkes, mint délután hatkor, amikor bezavarták őket a stúdióba. Az ilyen végtelenségig elnyújtott műsorokban elég nehéz fenntartani a néző érdeklődését. Jobb, mozgalmasabb, izgalmasabb nótákkal lehetett volna dobni a hangulaton, de egy fáradt Jacko-sláger, vagy egy giccses Cserháti-feldolgozás nem nagyon lendítette Mester Tamás hagymázas álmának szekerét, amiben a világ poppiacát leigázó, angolul éneklő magyar énekeseket vizionál. Bikicsunájjal gyűrjük le Lady Gagát, höjj.
A végére teljesen elfogyott a lendület, láthatóan azt várta mindenki, hogy valaki intsen már be, hogy ennyi volt, megvan a nyertes, lehet menni berúgni, nem kell tovább ásítozni a dramaturgiát teljesen nélkülöző műsorban. Még az sem emelte meg az ember vérnyomását, hogy kissé érthetetlen módon a Tv2 az utolsó kör előtt felfedte lapjait, és megmutatta, melyik énekes hogy áll a versenyben. Az összeesküvés-elméleteket gyártó olvasóknak innen üzenem, hogy nem a csatorna összesíti a szavazatokat, hanem egy független cég bonyolítja az egészet, akiknek rohadtul mindegy, ki nyer (nem mintha a műsor készítőit különösebben érdekelné a finálé kimenetele).
Az elméleti csúcspontot jelentő eredményhirdetés elég antiklimaktikusra sikerült, a nyertes könnyezett, a vesztes mosolygott, az elcsigázott nézők még egy utolsót sikoltottak, aztán mindenki elindult haza, az ügyelők meg szépen sorban lekapcsolták a reflektorokat. A 2010-es év hangja Tolvai Renáta lett.
Fotó: tv2.hu, a főpróbán készültek.
Az utolsó 100 komment: