Véget ért a The Walking Dead első évada, hat részt kaptunk első körben a zombihentelésből és drámából, sőt, inkább drámát kaptunk ebben a cirka öt és fél órában, amihez a csoszogás és hörgés adta az alaphangot. Spoileresen folytatjuk, óvatosan a klikkolással.

Ez nem az a könnyed hangulatú, egyszerű zombis horrorfilm volt, amiben ugyan vannak zombik, meg minden, de a hős a végén a nővel a karján tekint büszkén a naplementébe (a szélben opcionálisan csattogó amerikai lobogó előtt), hiszen az emberiséget igyekszik újjáépíteni one fuck at a time ugye. A The Walking Dead egy iszonyú depressziós, kilátástalan szcenárióval nyitott, és ezt csak fokozta, hiszen a helyzet egyre szarabb lett, minden pozitív, felemelő pillanatot rögvest követett vagy három iszonyú keményen lehúzós, örülni nem hagyta az embert egy percig sem a sorozat.

Jó, akik ismerik a képregényt, azok pontosan tudják, hogy milyen sötét, depressziós hangulatú a történet, én viszont nem olvastam még el (az első évad vége előtt nem akartam belekezdeni, de nem bírtam), így nem is nagyon tudtam, mire számítsak, modern amerikai hőstörténetre, vagy kőkemény belezésre, esetleg lassan építgetős, alapos karakterdrámára. Arra persze nem gondoltam, hogy mindhármat megkapom, szinte minden epizódban.

Az évadzáró pontosan ilyen volt, egy érzelmi hullámvasút, aminek a vége ugyan lehetett volna sötétebb (és jobban is megcsinált, a CDC robbanása röhejesen gagyi volt), de azzal csak azt érték volna el Darabonték, hogy a nézők ne várják úgy a második évadot, mint a messiást. Mivel a berendelés garantált volt, így azon nem nagyon kellett izgulni, kijutnak-e hőseink a betonbunkerből, a kérdés inkább csak az volt, hányan maradnak bent önként és dalolva - én az írók helyében a szőkenőt is kinyírtam volna, a testvére elvesztése után túl sok funkciója nem maradt már.

Akinek az első öt rész tetszett, és bejött ez a komor hangulat, az imádni fogja a finálét is, akinek eddig is gondjai voltak a sorozattal, az most is megtalálja azokat a pontokat a történetben, ahol kicsit megbicsaklott a dráma. Én az előbbiek közé tartozom, pont úgy vagyok a TWD-vel, mint a Losttal, szeretem nézni és élvezni a történetet és a kevés kivételtől eltekintve kiváló színészi játékot, sőt, még a kiskölykök sem idegesítenek, akik pedig az ilyen sorozatban csak drámai kelléknek vagy díszítőelemnek szoktak alkalmazni. 

Részemről az évad 5/5, jöhetne a folytatás akár már most, ebben a pillanatban is - mi az istent súgott a doki Rick fülébe??? A végére egy bónusz galéria a Vulture-ból: a sorozat legdurvább momentumai, kimerevítve.