Október végén furcsa "hirdetés" jelent meg a Klubrádió oldalán, amelyben azt kérték a hallgatóktól, hogy jelképesen fogadjanak örökbe 12 klubrádiós percet 12 ezer forintért. Nekünk sajnos akkor nem sikerült választ kapnunk a miértre, de az mmonline.hu-nak sikerült kiderítenie az egyébként sejthető okokat.
Ahogy más rádióknál, úgy a Klubrádiónál is csökkentek a hirdetési bevételek a válság miatt, s bár nincs csődhelyzet, szükség lett újabb források bevonására. A Klubrádió ezért úgy döntött, hogy a hallgatókhoz fordul segítségért. Mint Arató András, az adó és a Dunaholding Zrt. Vezérigazgatója elmondta, bár itthon szokatlannak számít, hogy egy rádió a hallgatóitól kérjen pénzt a működésére, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában egyáltalán nem ismeretlen ez a modell, amelynek a civil összefogás a lényege.
Az anyagi problémák 2008 második felében, a gazdasági válsággal kezdődtek a Klubrádiónál, az utolsó nyugodt időszakhoz, 2007 második és 2008 első félévéhez képest 30-40 százalékos volt a hirdetési bevétel csökkenése. Nem kedvezett a szektornak a két nagy országos kereskedelmi rádió, a Danubius és a Sláger frekvenciája körüli bonyodalom sem, a hirdetők egy jelentős része elhagyta a rádiós piacot. Bár 2009 igen rossz év volt, 2010 sem hozott javulást, a politikai változások tovább rontották a Klubrádió helyzetét – nyilatkozta Arató András.
A Klubrádió a Szabad Sávért Alapítványon keresztül várja a felajánlásokat. Hogy eddig mennyire voltak aktívak az adakozásban a „klubtársak”, egyelőre nem árulták el.
kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2010.11.10. 13:49:45
El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.10. 13:52:11
guga 2010.11.10. 14:01:09
ivrilider 2010.11.10. 14:10:25
ivrilider 2010.11.10. 14:12:26
wtilos 2010.11.10. 14:16:23
fidesz = házmesterek pártja 2010.11.10. 14:16:24
Minek ennek az országnak több rádió? Tessék nézni, hallgatni azt, amit a fideszes elvtársak kijelölnek, egyébként meg kuss legyen az elégedetlenkedő csürhének!
fidesz = házmesterek pártja 2010.11.10. 14:17:44
(attól nem tartok, hogy belőled valaha is "nyugger" lesz, arról a jelenlegi kúrmány már gondoskodott)
zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.10. 14:24:11
cbc 2010.11.10. 14:29:07
Kapitális hibák:
- Könyvajánló a leghallgatottabb időszakokban: az ember az autóban ülve reggel a közlekedést, híreket várja, ami soha nem indul el időben, helyette valamelyik féltehetséges szerző műve elevenedik meg élményszerűen - a koncepció jó, DE estefelé, vagy hétvégén kis zenével, érdekesebben. Reggel az ember már teker is tovább, valódi információkért vagy zenéért.
- Kiszámíthatatlan, mikor van közlekedési hír, mikor nincs, hol elmondják, miért áll a város, hol csak az autópálya hírek mennek be felvételről.
- Reggeli műsor: koncepcionális hibák újfent. Fáradt műsorvezetők, fáradt témák, ugyanazok a vendégek sokadszorra, és nagyon jellemző a TÚLBESZÉLÉS. Friss, gyors, FONTOS információkra vágynak a rádióhallgatók reggel, nem ilyenkor kell két negyedórás blokkban busongani a közállapotokról, vagy éppen arról, hogy ki kanyarított ki magából félrészegen valami publicisztikát. Ide sem lenne szentségtörés a ZENE, gyorsítja, dinamizálja a műsort - reggelente 30-40 percig szoktam a kocsiban hallgatni, és egyszerűen befogadhatatlan az az információözön ami jön a reggeli adásból.
- A délelőtti beszélgetős műsor jó, ez is oldható lenne 1-2 zenével (sokszor érezhető, hogy már rég nincs miről beszélni, de még mondani kell).
- 12 óra: hiányzik a komolyabb hírműsor, részletesebb tőzsdével - a dél még mindig klasszikusan főhíradó időpont.
- Délutáni magazinműsorok: az Ingatlanpiac jó, a kulturális műsorok (pl. Mecénás) dögunalmasak, kb. kéttucat embert ha érdekelhetnek, nagyon fáradtak. Frissebb, dinamikusabb, ÉRDEKESEBB dolgokat kellene ide csinálni.
- Beszéljük meg: ezeknek a típusú műsoroknak (politikai felhang nélkül) egyszer és mindenkorra el kellene tűnniük, 95%-ban ráérős félhülyék vagy elvakult hívók vannak, akik élvezik, hogy tízezrek hallgatják a hülyeségüket. Ide sokkal jobb lenne egy délutáni lightosabb, hazamenős, zenés magazinműsor, SOK közlekedéssel.
Este 6-os sáv: Pálinkás-Szúcs: abszolút minősíthetetlenül rossz, öncélú, hisztizős, kiborulós. PSZR egy óriási tévedés a hazai médiában, lufi - és fájdalom, de ő is lejárt lemez már.
Este 7-8-tól pedig egy kellemes, hangulatos, nyugodt zenével aláfestett halkabb-beszélgetős-magazinos műsort lehetne adni: IDE jöhetnének a vendégek, cseverészni - ekkor már mindenki telítődött a napi politikával.
A rádió jelenlegi struktúrájának alapvető hibája szerintem, hogy egyszerűen megcsömörlik a hallgató a rengeteg (és jórészt érdektelen) szünet nélküli beszédtől. Kevesebb téma, több zene, több populáris műsor - MERNI KELLENE VÁLTANI. Most (még) vannak hallgatók.
tábormegsemmisítő 2010.11.10. 14:37:39
lujo22 2010.11.10. 14:40:06
lujo22 2010.11.10. 14:40:54
falcon.1 2010.11.10. 14:42:12
1kutya 2010.11.10. 14:49:06
Diocles 2010.11.10. 14:51:44
Szóval az, h ő kuncsorog a kisnyugdíjasoktól, az éppen olyan szerintem, mint amikor a szintén dúsgazdag (bár Aratónál jóval szegényebb) Gyurcsány pénzt kért az új platformjára.
és akkor még nem is beszéltem arról, h az MSZP pártkasszának is illene beszállnia (elvégre az MSZP a Klubrádió működésének legnagyobb haszonélvezője), nem pedig a kisnyugdíjasok havi jövedelmének jókora részére számítani...
ennyit erről.
cbc 2010.11.10. 14:52:17
Werwolf 2010.11.10. 14:52:35
Amúgy meg, éppen, ahogy "Atomot az indexre" elvtárs írja fentebb, tényleg kuss legyen a csürhének, eleget kúrtak el az életünkből - tökmindegy melyik név alatt: mkp, mdp, mszmp, mszp, szdsz, stb. El lehet menni.
chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.11.10. 14:54:48
Werwolf 2010.11.10. 14:56:04
Nem klubtárs, elvtárs.
tábormegsemmisítő 2010.11.10. 14:57:31
Ezek az élősködők megpumpolták az összes állami és pártkasszát amíg hozzáfértek, most már nem férnek hozzá ezért be kell érjék a kisnyugdíjassal. Olyan lesz a csődjük mint az Enroné volt: egyetlen centet se hagytak más zsebében, még a takarítónő se úszta meg
Pálinka-fan 2010.11.10. 14:58:35
Werwolf: max respect!
Legyenek online rádió vagy húzzanak a sunyiba a Böszmével együtt!
vS 2010.11.10. 15:01:20
a mostani dolgait nem hallottam, de ez a kijelentés akkor is meredek, pnxntdd robi nagyon sok pozitívan értékelhető dolgot csinált, akár est fm-es főszerkesztőként, korábban újságíróként vagy mostanában felelős szerkesztőként. persze az enyém is csak egy vélemény, instant komment egy „fontos” blogon.
tábormegsemmisítő 2010.11.10. 15:03:34
Albán György is próbálkozott valami pornósítással, de olyanra sikeredett, mintha a pisijét akarta volna eladni parfümként. Bár lehet hogy a híveiből még az is mennyei élményt váltana ki
tlac 2010.11.10. 15:03:45
magát Fletót
Kormányzati negyed
MÁV Cargo elpattinását
H1N1 oltáson 6 hétig rugózott
Sukoró milyen qrva jó
szóval mindent próbált beadni szerencsétlen nyigdíjasainak
Werwolf 2010.11.10. 15:04:06
www.youtube.com/watch?v=8VJLukTNJjA
Werwolf 2010.11.10. 15:06:20
egy élet a népért.
blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.11.10. 15:07:13
tlac 2010.11.10. 15:07:46
javaslom a blogteret, Fletóval az élen.
movhu 2010.11.10. 15:09:48
De addig, míg olyan műsoroknak adnak helyet, ahol az otthon unatkozó - valamiért nem dolgozó - réteg mondhatja el a véleményét a rádióban, és ebből lesz műsor, addig nem fog menni. Leginkább úgy, hogy a betelefonáló hülyeségére sokszor csak a bólogató egyetértés megy.
Kérem szépen szabad a piac, tessék hallgatható és széles köröket érdeklő műsort csinálni. Ha ez nem megy, akkor meg lehet kopogtatni oda, ahová a nyelvcsapások mennek.
barb 2010.11.10. 15:12:47
egyorrú 2010.11.10. 15:14:28
Csirke72 2010.11.10. 15:17:24
Erröl szól a kapitalizmus! Ami tönkremegy az elmúlt, jön helyette 100 másik!
Ez kellet az ostoba népnek a kapitalista világtalálmány:)
Ennyi. Akkor nyüszitsetek!
Csirke72 2010.11.10. 15:18:52
Drága barb ez azt jelenti, hogy ki leszünk tiltva?
Csak azért kérdezem mert nincsen szárnyam és ha nincsen repülni sem tudok ha valamit elvétek a szószerkezetben:)
toroloco 2010.11.10. 15:22:21
Akkor most mi a bánatot is derített ki az mmonline?
tlac 2010.11.10. 15:27:28
vicces az is, mikor avarjánosok, meg désijánosok ajvékolnak, hogy nincs sajtó- és véleményszabadság. De nem a börtönablakból kidobált rongydarabra írva vérrel, vagy életveszélyben szamizdat formájában, nem, hanem főműsoridőben.:)))
a szabad sávért jelenti-e a szabad posztolás jogát is?
mediainspector 2010.11.10. 15:32:03
tábormegsemmisítő 2010.11.10. 15:48:14
Marad a Vezetékes Falurádió
Sicc 2010.11.10. 15:52:24
Anti Anyag (törölt) 2010.11.10. 16:00:02
Megvárjátok, míg benneteket is jól elvernek, mint a demokrata Gyurcsány kormány alatt az ellenzéket?
Sir Zet 2010.11.10. 16:00:34
@egyorrú: Jaja, a szignáljaikat büntetni kéne szerintem is!
tlac 2010.11.10. 16:01:45
2010.11.10. 16:17:08
lujo22 2010.11.10. 16:22:46
Ott nincs vita, az echo-n biztosan, max ha a Fideszt szidják. Csintalan meg néha a saját agyhalott szimpatizánsait annyira rühelli, hogy egy szót sem szól, látványosan az arcát a kezébe temeti, és vita nélkül elköszön. Aztán e két műsor annyi sötét, hogy ott még a jobbos politikusok se szólalnak meg, netán be se telefonálnak. Szóval, enm kell annyira büszkének lenni, a jobbosok sem IQ bajnokok. Sőt, sok megkeseredett, gyűlölködő ember.
Alapvető élelmiszer 2010.11.10. 16:46:16
(Pl. 16 és 17 óra között kívánságműsor volt)
nemjópasi 2010.11.10. 17:01:19
Táskás Tóni 2010.11.10. 17:11:02
Táskás Tóni 2010.11.10. 17:14:19
Jamesboci 2010.11.10. 17:16:32
Jamesboci 2010.11.10. 17:20:24
Táskás Tóni 2010.11.10. 17:22:11
fran7 2010.11.10. 17:24:46
ÁkiBáki (törölt) 2010.11.10. 17:37:35
"Visszasírnak maguk még engem!
Hát erre azért nem mernék megesküdni."
Valahogy így vagyok a Klubrádióval.
becike4 2010.11.10. 17:48:08
Táskás Tóni 2010.11.10. 18:01:23
Hurri Kán 2010.11.10. 18:16:18
Lehet tippelni, hogy mikor és ki mondta...
Táskás Tóni 2010.11.10. 18:25:29
Hurri Kán 2010.11.10. 18:26:23
Táskás Tóni 2010.11.10. 18:27:03
Táskás Tóni 2010.11.10. 18:31:32
Jeno te ne 2010.11.10. 18:33:50
Ja, ha fáj, ne hangolljatok rá. Nekem sincs beállítva a Híd rádió. Ilyen egyszerű.
sutyerák 2010.11.10. 18:58:38
a sok idióta csúfolódó nézze meg a rádió személyi összetételét!a legkiválóbbak a szakmájukban.
-jó,a padödöket nem annyira ezért szeressük,-de,pl.én küldök nekik 12 rongyot,mert csak őket hallgatom.(meg a petőfit,gerillát,stb.)
-ennyit meg ér nekem,de tudom jól,ha annamarischka(orbán bal kisujja) berág akkor tök mindegy lesz,hogy van-e pénz a működésre,vagy nincs.
sutyerák 2010.11.10. 19:01:04
-én sem gyalázom a rémhírtévétmert nem nézem.
az ekhót sem meg mittomén mik vannak még.
sutyerák 2010.11.10. 19:04:31
sutyerák 2010.11.10. 19:05:03
sutyerák 2010.11.10. 19:09:00
kamasuka 2010.11.10. 19:18:35
Táskás Tóni 2010.11.10. 19:22:34
hower 2010.11.10. 19:24:01
sutyerák 2010.11.10. 19:24:02
-egyébként nyilvánvaló,hogy ezért is lettetek annak kispöcs senkiházinak a hívei,mert ott nem érzitek,hogy fölétek emelkedne.
-egyébként Bolgárhoz még ti is betelózhattok és sajna akár negyed órát is képes elbeszélgetni,vitatkozni a magatok fajtájával,-míg a hőn imádott és szentigeként hallgatott pl. hírtévétekbe véletlenül sem kerülhet be ellenvélemény.
-ergo,ti eléggé ...emberek vagytok.
-végülis dugjátok meg egymást,jó lesz úgy belterjesen egymás közt nektek!
-Magyarországot meg felejtsük el,mint Szent István országát!
sutyerák 2010.11.10. 19:28:35
fifi156 2010.11.10. 19:40:00
olyan " s...g" vagy hogy azt sem érted amit leirsz
2010.11.10. 19:40:06
Táskás Tóni 2010.11.10. 19:50:08
perdi 2010.11.10. 20:14:47
sutyerák 2010.11.10. 20:18:41
Holnap menj ki a szokott teredre és gyurcsánytakarodjozz,-mert az beégett már abba az két barázdás agyadba!
sutyerák 2010.11.10. 20:21:55
Majd Szájer-pubi alkot neked alkotmányt a többi szaremberrel együtt.
igaz,nem mind pedo
sertésszamba:-/ malacmambó 2010.11.10. 20:23:08
sutyerák 2010.11.10. 20:27:08
te biztos Blikket meg Borsot olvasol,-nameg agyarnemzetet feltétlen.
-az összes xfaktort meg ilyeneket bambulod.
angyalföldi partizán 2010.11.10. 20:31:05
sutyerák 2010.11.10. 20:31:58
-Ott van az a szellemi potenciál ami vezethetné az országot,csak ők,mint minden gondolkodó leginkább magában kételkedik és ezért nem vállal közszereplést.
sutyerák 2010.11.10. 20:36:29
-jó érzés is az.
naszoszo 2010.11.10. 20:38:12
perdi 2010.11.10. 20:39:32
sutyerák 2010.11.10. 20:42:42
Meg az is,hogy nekem nem akkor lett nagy a pofám amikor demokrácia van,hanem akkor is az volt amikor gumibotoztak kádár-kolbásszal,te makimajom.
sutyerák 2010.11.10. 20:46:43
Nyers Fa 2010.11.10. 20:48:40
A klubrádión kereskedelmi reklámot még nem hallottam. A szponzorok a műsorokat támogatják.
Havas, Gálvölgyi stb. ingyen viszik a műsorokat.
Ja, 35-vagyok nem nyugdíjas, a betelefonálók fele autóból telefonál, nem munkanélküli vagy 'nyugger'. Egyébként nagyon sok fideszes betelefonáló van, ők is hallgatják, csak nem vallják be.
sutyerák 2010.11.10. 20:49:41
-
-ui:orbán hazaáruló,és meg fogja kapni a néptől amit kiharcol magának
-
sutyerák 2010.11.10. 20:55:47
-miért szovjetjózsiznak,meg albángyuriznak?
Szőke kisfiú 2010.11.10. 21:31:25
De azért véleményük van - sok idióta hülye:D
f.nero 2010.11.10. 21:47:10
Nekem ugyan nem fog hiányozni.
Párszor belehallgattam, hogy tudjam, mit gondol az ellenség. Olyan félelmetesen buta embereket raktak be élő adásba, hogy ha nem magam hallom, nem hiszem el.
És a műsorvezető még adta alájuk a lovat.
Hát, kedves elvtársak, most le lehet húzni a rólót.
tlvajferi 2010.11.10. 22:04:40
köszönhetően demszky úrnak elég sokat áldogálok a pesti dugóban, napi 2-3 órát.
ezelatt van időm felvídítani üres perceimet és néha önökhöz kapcsolok
azta sok hülyét, amelyik még olvasni sem tud!
röhögőgörcsöt szoktam kapni az autóban, a többi dugóban álló csak néz és nem érti miért? :-)
szóval drága bolgár úr, vissza kellen hozni az ellopott pénzt és nem a nyugdíjasoknál kuncsorogni!
zsoltix 2010.11.10. 22:07:55
fidesz = házmesterek pártja 2010.11.10. 22:18:01
"az ellenség" - és még te nevezel butának másokat. :D
Elvtársak meg mostanság a kúrmányban vannak.
Rwindx 2010.11.10. 22:41:38
mrdexter 2010.11.11. 01:05:36
lujo22 2010.11.11. 16:22:28
ÁkiBáki (törölt) 2010.11.12. 10:48:40
Már ha érted, amire gondolok.
zajvédő faj 2010.11.12. 11:08:53
zajvédő faj 2010.11.12. 11:09:57
betegesh_ 2010.11.12. 20:15:15
a kormányváltás miatt már nincsenek állami hirdetések, amik bizony jó pénzt hoztak, erről van szó. az elkövetkező években "folyamatos válság" várható a baloldali médiumoknál.
lujo22 2010.11.13. 18:16:36
betegesh_ 2010.11.15. 14:08:25