Tíz nappal a hivatalos premier előtt kiszivárgott/kiszivárogtatták a The Walking Dead pilotját, igaz, nem a legtökéletesebb minőségben, de bőven a nézhető küszöb fölött. Az AMC a sorozattól azt várja, hogy a Mad Men, a Breaking Bad és az idén bemutatott Rubicion mellé egy olyan programjuk is legyen, amitől nemcsak a kritikusok, hanem a nagyközönség is leteszi a haját, és ami végleg beemeli őket a komolynak tartott kábeladók közé. Chris Albrecht A húzás bejött: a The Walking Dead pilotja a 2010-es év legeslegjobb bemutatkozó epizódja. Spoileresek leszünk, óvatosan a klikkolással.

Lenyűgöző volt az első 67 perc, ahogy Frank Darabont hozzáállt a nyersanyaghoz (a TWD egy 2003 óta rendszeresen jelentkező képregény) és amit kihozott belőle, azt tanítani kellene. Egy jelenetet kivéve a zombiapokalipszis túlélőiről szóló sorozat bevezető része pont olyan, mint egy film, a tévés költségvetés béklyóiból semmit nem lehet érezni, tágas terek, élethű, nagyon aprólékosan kidolgozott díszletek között forgatták, és akkor még a zombikról nem is beszéltünk.

A maszkmesterek és a sminkesek kiváló munkát végeztek, minden élőhalott rohad, ijesztően gusztustalan a fejük, és amikor fejbelövik őket úgy tizenhat centiről, úgy robban szét a koponyájuk hátsó része, ahogy kell. Egy dolog nem nagyon tetszett, mégpedig az egyik utolsó városi jelent, amikor a zombihad Grimes-t meglátva rohanni kezd - sokkal, de sokkal félelmetesebb lenne a lassú, de elszánt csoszogás, amivel ezek a nyomorultak közlekednek általában.

A képregényt nem olvastam, csak átfutottam pár oldalát (nem akarom lelőni a poénokat) de az így is feltűnő, hogy a tévés jeleneteket megpróbálták pontosan úgy megvalósítani, ahogy azt Robert Kirkman író és Tony Moore rajzoló elképzelte - Darabont a képregényt használta storyboardnak, és ezzel mindenki jól járt. A pilot feszült és izgalmas lett, együtt fedezzük fel a történteket a kómából magához térő Grimesszal, és pont annyit tudunk, mint ő: egy vírus elszabadult, az emberiség 99 százaléka zombi lett, ha fejbe kúrod őket, végleg meggebednek.

Grimes a családját keresi, de biztos nem a második részben fogja megtalálni őket (nem is baj, kapunk két fasza szálat), és amit eddig tudunk a nejről, annak fényében annyira nem lesz örömteli a találkozás egyébként sem. A seriffhelyettes útja során találkozik majd egy sor karakterrel, lesz aki segíti, lesz aki akadályozza, ebből alakulnak ki az egyes epizód konfliktusai, a keretet meg adja a lepusztult világ a rothadó zombikkal és a túlélésért küzdő kevesekkel.

A pilot hangulata szenzációs, sötét és depresszós, megfogja az embert az első percben, és nem ereszti. Darabonték szabad kezet kaptak az AMC-től, így aminek kell, az szétszakad és fröccsen, gyerekeket és felnőtteket lőnek fejbe, ömlik a vér és belekben turkálunk könyékig, igazi telivér horrorsorozatról van szó, nem valami networkre szánt gagyiról.

A Grimes-t alakító Andrew Lincoln vagy az itt is a szokásos intenzív játékát hozó Lenny James nagyszerű színész, a zombikra úgy néznek, legalábbis még most, mint szerencsétlen lúzerekre, akik rohadtul nem tehetnek arról, ami történt velük, a kinyírásuk pedig nem élvezetből vagy sportból történik (ezt a klisét azért majd elsütik pár karakter esetében) hanem kegyeletből. Ettől (is) lett a The Walking Dead-ből az év magasan legjobb újonca.