Tavaly mindenki Glee-lázban égett, és ugyan az évad második felére az írók kezdtek kifutni az új ötletekből, a zene elvitte magával a sorozatot, alakultak az énekkarok szépen sorban világszerte, menő lett így tölteni a délutánokat. Az iTunes letöltések rekordokat döntöttek, a Fox meg vigyorgott, mint parasztpicsa, akit kúrni visznek, hiszen iszonyú sok pénzt kerestek a szérián. A második évad kezdete az elsőére hajazott, úgy tűnik, az írók kikecmeregtek a hullámvölgyből.

Egy erős új karakter elég volt ahhoz, hogy érdekessé tegye az évadpremiert: a férfias külsejű kosáredző (Sue új ellensége) jó húzás volt, az egész évadra elegendő lesz a két erős egyéniség csörtéje, amihez Mr. Shu egyelőre csak asszisztál, de érzésem szerint az új jövevény oldalára áll. A legjobb pillanatok mégis a cold openben voltak: ahogy a szereplők a nézői és kritikusi véleményekre reagáltak, ledöntve ezzel a negyedik falat, az valami káprázatosan sikerült.

Az énekkar szarban van (megint), kellenek új énekesek (megint), a primadonna félti a pozícióját (megint), Finn a foci és a zene között őrlődik (megint) és Puck még soha nem cidázott le senkit, azaz nem vett golyókat a szájába (ez újdonság). Vannak persze változások is, Tina bepasizott, Quinn visszament szurkolólánynak, Santana megcsináltatta a mellét, Brittany meg hülyébb, mint valaha.

Ugyanolyan és mégis kicsit más a Glee, mint az első évadban volt, szórakoztató de néhol idegesítően nyálas, az új szereplő viszont nagyon jót tett a sorozatnak, amit a visszatéréskor majd' 15 millió amerikai követett. Nálunk persze ez sem tud siker leni, de ezen már nem is csodálkozom. Értékelés: 4/5.