1920-ban valakinek az az őrült ötlete támadt hogy, betiltsa a szeszt az Egyesült Államok területén. Ha tényleg azt hitte, hogy ezzel megold minden, a korra jellemző gondot az I. világháborúból hazatérő és beilleszkedni nem nagyon tudó katonáktól a gazdasági problémákon át a bűnözésig, akkor igen naiv volt. Persze ha tudta, hogy ezzel néhány igen befolyásos, és annál gátlástalanabb alak gennyesre keresi magát, ő meg cserébe lefölözte a hasznot, akkor meg egy zseniális gazember. Spoileresen folytatjuk.

A Boardwalk Empire az HBO idei második látványos és igen drága nagy dobása: a 200 millió dollárból készült The Pacific mellett ez az a sorozat, aminél nem nagyon spóroltak semmin (na jó, a trükkökön igen, egy-két greenscreen elég gagyi volt), az 1920-as évek olyan részletességgel jelennek meg, hogy az ember nem nagyon tud kikerülni a pilot hatása alól. Kell ehhez persze egy rendező is, jelen esetben Martin Scorsese, aki letett már nem egy korszakalkotó alkotást gengsztertémában, és most sem marad el a korábban megszokott minőség mögött. A pilot pontosan olyan, mint egy film, egy Scorsese-mozi, pompás beállításokkal és felvételekkel, olyan közelikkel a színészek arcáról, amire csak páran képesek ebben a szakmában.

A történet Atlantic Cityről szól, a keleti parti Las Vegasról, ahol patakokban folyt a pia, és szilikonmellű táncosnők (ejnye, erre oda lehetett volna figyelni) rázták a seggüket napestig. Nucky Thompson a város ura, bár ő csak a helyi pénzügyekért felel, de hát akinél a kasszakulcs, az ugat, nem a polgármester. Nucky tesója a rendőrfőnök, haverjai a városi tanácsban ülnek, mindenkinek csurran-cseppen valami, mint Yossarian baráti körének Hellernél. Nincs, aki ne járna jól, csak az a sok szerencsétlen bevándorló, aki reggeltől estig gürizik, miközben a burzsuj elit a szesztilalmat is pezsgő szétlocsolásával fogadja.

Dekadens, vad és erőszakos korszak volt ez, olyan legendásan szadista gengszterekkel, mint Lucky Luciano vagy Al Capone (az ő belépője a legvisszafogottabb, legmeglepőbb, és pont ezért a legütősebb), az amerikai álom kifacsart, torz változata kel életre a szemünk előtt, mondja is a főszereplő az egyik samesznek, hogy mi tart vissza abban, hogy megszerezd, amire vágysz? Menj, és vedd el. Ez a lecke végigvonul a piloton szépen, és az egész sorozaton is végig fog, jönnek majd és elvesznek, nem ismernek se embert, se istent, a vége is csak tragédia lehet, mi más.

A normalitást az egyszerű emberek képviselik a Boardwalk Empire-ban, a terhes asszony az alkoholista, szerencsejátékos férjével, meg Nucky komornyikja, a tört angolsággal beszélő bevándorló. Kiváló karakter mind, mint ahogy a főszereplő Nucky is az, a színészválasztás (Steve Buscemi) telitalálat, és nemcsak az ő esetében. Nagyszerű, látványos, sodró lendületű pilot lett ez, nekem sokkal jobban bejött, mint a Treme vagy a Pacific, főleg a karakterek miatt, akiket Scorsese jó kezekben hagy, hiszen a Maffiózók mellől érkező készítő (Terence Winter) a további részek rendezését is jó nevekre bízta. Eddig az év egyik újonca, 5/5.