Egészen pontosan 32 percig bírtam nézni a Hellcats című CW-újonc pilotját, ott szakadt el a cérna, és kapcsoltam ki a tévét, mielőtt kárt tettem volna benne. A főleg 18-34 év közötti nőket célcsoportnak kipécéző adó ezzel a sorozattal sem váltja meg a világot, a nyitány hárommilliós nézettségét viszont szerintem sürgősen felejtsék el, ha a nézők fele megmarad a sorozat mellett, már az is kisebbfajta csoda lesz. Spoileresen fröcsögünk tovább.

Gimi helyet egyetem a helyszín, de a panelek ismerősek, gazdasági válság van, és a Nagyon Talpraesett Csinos Lány rádöbben, hogy Dolgos Anyja eltitkolta előtte, hogy megvonták tőle az egyetemi ösztöndíjat, viszont fizetni a pincérnői fizetésből azt nem tudja, így három nap múlva kirúgják.

A megoldás: be kell állni cheerleadernek, mert azok kapnak ösztöndíjat. Az Egyre Idegesebb Főszereplő így is tesz, és természetesen úgy mozog, hogy mindenki elalél tőle, az évad végén majd a koreográfiát is ő fogja összeállítani, amikor eltiltják az edzőt vagy elüti a kamion, és persze nyernek majd, és mindenki sikongat a bántóan hangos tinipop-slágerek mellé, amiket zenei aláfestésnek használnak a készítők.

Az nem kifejezés, hogy ez a sorozat sablonos, ilyen panelekből rakják össze a tinivígjátékokat is, a Hellcats pont olyan, mintha az Álom.net című filmet az amerikaiak készítették volna el, csak itt nem Labacz Lilla a főszereplő, hanem egy random, széles parasztarcú szőkenő. A dialógusok, a mondvacsinált konfliktusok, a táncjelenetek, a viccesnek szánt beszólások és erőltetett lazaság félóra alatt az ember agyára megy, annyi hitelesség van az egész szarkupacban, mint a Diplomatavadász című sorozatban.

Kihagyni, elkerülni, ha letöltöttük, azonnal letörölni. Értékelhetetlen, rossz, kártékony fos.