Az HBO Comedy-n ma mutatkozik be egy újabb sitcom a tavalyi termésből, mégpedig a The Middle, ami ugyan nem szaggatja az istrángokat a nézettséget tekintve, de a kritikusok imádják, és az ABC azért annyira nem volt elégedetlen vele (hétmillió náző hétről-hétre) hogy ne kapjon meg még egy lehetőséget.

A sorozat egy képzeletbeli kisvárosban, Orsonban, Indiana államban játszódik, a semmi közepén (ez a magyar címe is), és egy gazdasági válság által igencsak sújtott átlagcsaládról szól. A főszerepekben Patricia Heaton, akit 1989 óta szinte folyamatosan láthatunk valamilyen sorozatban, és két Emmy-díjat is nyert a Szeretünk Raymond! női főszerepéért, Neil Flynn, a Scrubs, avagy Dokik gondnoka, és egy Atticus Schaffer nevű zseniális gyerekszínész.

Az alábbi interjút az HBO készítette Heatonnal az idei TCA-turnén.

Működne ez a sorozat, ha nem az USA valamelyik középső államában, hanem a két part valamelyikén játszódna?

Nem, ez benne a lényeg. Ezért lett a címe is a The Middle (középen). A sorozat készítői is erről a környékről származnak, én Ohio államból, Neil Chicagóból, szóval megvan a kötődésünk. Ha a középnyugati részről származol, minden újdonságra, mint teszem azt a jóga, sandán tekintgetsz. Ráadásul nagyon régen készült már sorozat azoknak, akik valóban nézik is a tévét, a középnyugati átlagamerikaiaknak. Na, A semmi közepén nekik szól. Mindannyian büszkék vagyunk gyökereinkre és élvezettel viccelődünk a hagyományokon.

Miért olyan vicces ezek a környéken élni?

Fogalmam sincs. Errefelé egyszerű emberek élnek, a lányom azt kapja reggelire, amit én is kaptam, mert arról tudom, hogy jó. Valahogy az itteni lakosokat nem nagyon érdeklik a külsőségek, a státuszszimbólumok, legalábbis annyira biztosan nem, mint LA-ben vagy New Yorkban. A sorozat központi témája az alacsonyra helyezett léc, és az erőfeszítés, hogy még azt is átvigyük valahogy.

Sok sikeres sorozatban játszott már, de a Middle második évadának ilyen gyors berendelése (még be sem fejeződött az első, amikor az ABC jelezte, kér még belőle) azért nagy dolog. Hogyan reagáltak a hírre?

A Mindenki szereti Raymond című sorozatban soha nem tudtuk, lesz-e melónk jövőre vagy sem. Az évadok vége utáni bizonytalanság elég kemény volt, nem kívánom senkinek. Nagyon örültünk, amikor jóelőre szóltak, hogy helló, még egy évig biztosan lesz munkátok. Óriási megkönnyebbülést éreztünk.

Mennyi ideig tartott, mire igazán belejött Frankie szerepébe?

Amikor megkerestek a sorozat készítői, rengeteg kérdést tettem fel nekik még jóval azelőtt, hogy igent mondtam volna az ajánlatra. Tudni akartam, milyen háttérrel indul Frankie, járt-e egyetemre, milyen álmai voltak, és próbáltam minél jobban beleélni magam a szerepbe. Az én életem nem volt túl nyugis, tudják, egyetem után New Yorkba költöztem, majd kilenc, elég veszett év után jöttem át Los Angelesbe, szóval teljesen más a hátterem, mint a karakternek, és erre fel kellett készülnöm rendesen.

Valahol viszont az életünk pont félúton találkozott, mert pont úgy élek, ahogy Frankie, csak a házamban van nagyobb rend. Jó, csak ott, ahol a papok táncolnak, az emeletre nem engedek fel senkit, ott irdatlan kupleráj van. Mivel ez a sorozat egykamerás sitcom, és a Raymond hagyományos, közönség előtt felvett, többkamerás műsor volt, a legnagyobb kihívást az új munkamódszer elsajátítása jelentette.

Ez mit jelent?

A jeleneteket nem sorrendben vesszük fel, így a hétvégén, amikor otthon leül az ember, nincs meg benne az az érzés, hogy, na végeztünk egy epizóddal, jöhet a következő, ez pedig valahol fontos, legalábbis nekem. Eleinte nehezen szoktam meg, hogy nemcsak a jelenetek sorrendje, de az epizódok is állandóan változtak, kedden reggel a hatodik részből vettünk valamit, délután meg a harmadikból - ez az agyamra ment. Meg kellett tanulnom az egyes jeleneteket egy-egy kerek egészként kezelni.