Kína - népességét tekintve - legnagyobb városával, Sanghajjal ismerkedhetnek meg a Duna Televízió nézői augusztus 22-én, vasárnap, ekkor lesz ugyanis a magyar nemzeti nap a sanghaji Világkiállításon. A program már reggel 09:15-kor elkezdődik a Kis vörös virágok című, több fesztiváldíjat is elnyert filmmel, amiben egy négyéves kisfiú próbál alkalmazkodni az ötvenes évekbeli kínai társadalom által előírt szabályokhoz, az óvónők által diktált erőszakhoz.
A világ nagy kikötői (10:45) című sorozat legújabb részében Sanghajt mutatják be. Délután háromnegyed négykor a gasztronómia kerül a középpontba, a kínai konyha sokszínűségével foglalkozik ugyanis az Ezer finomság - Ételkülönlegességek Kína konyháiban című német ismeretterjesztő film. A Közelebb Kínához (16:20) című műsorban megnézjetjük a sanghaji Világkiállítást, a 214 országot felvonultató rendezvényről készült riportban bemutatják a magyar és a kínai pavilont is.
A Heti Hírmondóban (18:25) egy olyan magyar építészről lesz szó, akit Kínában is nagyra tartanak. Hudec László Sanghaj arculatformáló építésze volt az 1920-30-as években, sok stílusos épülete még ma is áll. 2008-ban a Sanghaji Magyar Főkonzulátus a sanghaji kormányzati szervekkel együtt Hudec-évet kezdeményezett a városban, mellyel a magyar építész életének és sanghaji munkásságának kívánt emléket állítani. A Hudec László: magyar építész Sanghajban című magyar dokumentumfilm 19:15-kor kezdődik.
Este negyed kilenctől újra a kínai filmeké a főszerep, Az utolsó szabadtéri mozielőadás (képünkön) Kína egyik legtehetségesebb fiatal rendezőnőjének első, szívmelengető alkotása, mely egy fiúról, Maóról és egy lányról, Ling-lingről szól, akik kisvárosuk mozijában nőnek fel, s évekkel később véletlenül és rendhagyó körülmények között találkoznak ismét, Pekingben. A kínai Cinema Paradisóként emlegetett Jiang Xiao-mozi számos díjat kapott, nemcsak Ásziában, hanem Európában is. Zárásként a Pekingi punkok (22:40) című dokut adják, ami öt zenekaron keresztül megmutatja, hogyan és mi ellen lázadnak a mai kínai fiatalok.